„Megtámadtam Romsics Ignácot! – ezt olvasom, hallom ezer helyről napok óta. Azóta emiatt beborult az ég, dörög és villámlik, szakadatlanul esik az eső. Pedig nekem semmi bajom a professzor úrral, soha életemben nem találkoztam vele, munkásságát nagyjából ismerem, jó egészséget kívánok neki, írjon még sok könyvet, engem nem zavar.
Azon viszont elcsodálkoztam, hogy a Népszavában megjelent opuszában Trianon kapcsán nemhogy kizárja a szabadkőművesek tevékenységét, hanem egyszerűen mesének tartja még a feltételezést is. Erről írtam egy publicisztikát a Magyar Nemzetbe, amiben pár zsurnalisztikai fogással próbáltam több-kevesebb sikerrel felhívni a figyelmet a helyzet összetettségére, olyan tényezőkre, amelyek bonyolultságuknál fogva más színben tüntetik fel a professzor úr kinyilatkoztatását, így az nem biztos, hogy belefér az »örök igazságok« tárába.