Fél kézzel

2020. június 30. 07:33

Meglehet, kettőt sem alszunk, és azt fogjuk látni, hogy az állam „minden jogokkal” satöbbi, megint csak átveszi a Lánchidat.

2020. június 30. 07:33
N. Kósa Judit
Népszava

„Százötven évvel ezelőtt, éppen ezen a napon az állam »minden jogokkal, szabadalmakkal, jövedelmekkel és tartozékokkal« átvette a Lánchidat az azt húsz évvel korábban felépítő részvénytársaságtól. Ízlelgessük egy kicsit ezt a mondatot. Átvette tehát, nem pedig elvette, méghozzá akkor, amikor az építés költségei már megtérültek a hídvámból; és azért akarta magának, mert a város fejlődése nagyon kívánta újabb hidak építését, márpedig az eredeti szerződés értelmében erre nyolc kilométeren belül nem volt lehetőség.

Meglehet, kettőt sem alszunk, és azt fogjuk látni, hogy az állam »minden jogokkal« satöbbi, megint csak átveszi a Lánchidat. Egyrészt, mert megteheti: így vonta saját hatáskörébe a Városligetet, a volt királyi palotát, erre készült a budai Várban és a Citadella esetében is. Mindezeken a területeken érdekütközés van a főváros és az Orbán-kormány között, amit az utóbbi az ortodox tárgyalásos, érdekösszecsiszolós módszer helyett a maga huszáros módján, einstanddal oldott fel. Igazán könnyen elképzelhető tehát, hogy amikor kellően kimerítette a Lánchídról potyogó betondarabokban rejlő összes pr-lehetőséget, a kormány egyszerűen elveszi Budapesttől az átkelőt. Esetleg az összes többi híddal együtt, ha már.”

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2020. június 30. 19:11
Ha a nemzeti értéket nem kezeli a főváros akkor el kell tőle venni! Ez a híd nem Karigerijé ez Magyarországé! És jó volna, ha a sötét agyában valaki fényt gyújtana erről!
Kopa
2020. június 30. 15:31
Akkor lesz tűzijáték?
Wendriner
2020. június 30. 14:12
az állam "minden jogokkal"satöbbi, megint csak átveszi a Lánchidat Ne reménykedj!
Vakfolt
2020. június 30. 13:58
Karó csak ül a seggébe dugott makkján és ilyen fiszfasz nyilatkozatokkal permetezi a közvéleményt, ahelyett, hogy kiírná azt a kurva tendert (csak tekeri a kendert) kiderülne mit mennyiért vállalnak, lenne valami konkrétum, hogyha nem elég a stex, akkor mégis mennyi kéne, amin el lehetne indulni, ehelyett csak a teszetoszáskodás meg aszfaltkréta verseny flashmob böcögtetés van. Nem csodálkoznék, ha a kormány kipöckölné Gegike szájából a gumicumit, és a szokott határozottsággal hónapok alatt rendbe vágná a hidat és a kapcsolódó munkákat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!