Bolton hazudik

2020. június 27. 11:13

Rettenetes volt, nem volt személyisége, nem volt benne emberi melegség.

2020. június 27. 11:13
Donald Trump
CBN News

John Bolton is mondott valamit a könyvében a médiáról. Valami olyasmit, hogy Trump szerint az újságírókat be kellene börtönözni és ki kellene végezni. Erre kíván reagálni?

Kitalálta az egészet. Nézze, ő bevallotta, hogy hazudni fog. Ezt elismerte. Láttam egy jelentést, amelyből kiderül, hogy kész be is vallani, hogy hazudik, hogy elérje a célját. Adtam egy nagy lehetőséget John Boltonnak, de ő hazudott. Mások is voltak ott a szobában, mert nem egyedül vele tárgyaltam ekkoriban…

Értem.

Sokan vannak. Egy nagy delegáció volt velem és velük is. Azóta Steve Mnuchin, Mike Pompeo és Mick Mulvaney (a Trump adminisztráció miniszterei – szerk.) is megszólaltak az ügyben. Sokan kiálltak és elmondták már, hogy Bolton hazudik. Ő egy hazudozó, akit kirúgtam. Kitettem, mert nem volt haszna. Mindig fel akarta robbantani az embereket. Az nem zavar, ha valakinek más a véleménye. Szerintem jól tudtam őt használni, mert amikor meglátták őt az emberek, tudták, hogy ő egy kicsit őrült. És őszintén, talán ez segített abban, hogy jó megállapodásokat tudjak kötni. De ő rettenetes volt. Nem volt személyisége. Nem volt benne emberi melegség. Talán soha sem láttam őt mosolyogni. Ön látta őt valaha mosolyogni? Megkérdeztem tőle: John, tudsz te mosolyodni? Azt sem tudta, hogyan válaszoljon erre a kérdésre.

John mélyponton volt, felkaroltam és adtam neki egy lehetőséget. Nem tudta megszerezni a szenátus támogatását, mert utálták. Gyűlölték. Úgy érezték, alkalmatlan a feladatra. Megkérdeztem tőle: Még mindig elégedett vagy azzal a döntéssel – annyira támogattad, hogy menjünk Irakba. Igen – mondta. Elégedett vagy? Majdnem 8 trillió dollárt költöttünk el a Közel-Keleten e miatt a döntés miatt. Jó döntés volt? – kérdeztem. Igen! – mondta. Aztán ott volt a líbiai modell. Emlékszik a líbiai modellre? Az egyik legbutább kijelentés, ami elhangzott valaha a TV-ben, John Boltontól származik. Úgyhogy már az elejétől fogva elég problémás volt, de megtartottuk, aztán elment és írt egy könyvet. Mellesleg a bíró egy nagyon fontos dolgot mondott. Hallotta, mit mondott a titkosított információk kiadásával kapcsolatban? John Bolton nagy gondban van, és a könyvből származó bevételt sem fogja tudni megtartani. Esélye sincs arra, hogy azt a pénzt eltegye. Majd meglátjuk, mi fog történni.”

Az interjú a Hetek fordításában, a Hetek.hu oldalon olvasható magyarul.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
night watch
2020. június 28. 21:45
Boltont ugyanazok a milliárdos héják tolták előtérbe, akik Trump legfőbb pénzügyi támogatói: Mercer, Adelson, Marcus, Palmer, Moskowitz...
Tatulus
2020. június 28. 15:13
Biden esetleges nyerése érdekessé tenné a világot! Ami most az USA-ban zajlik, olyan, hogy akármi megtörténhet! Az elmebaj nem múlik el nyom nélkül! Remélhetőleg nem a világ fogja megszenvedni ezt az őrületet - bár, hogy Európára is átterjedőben van, az kissé rémisztő! Ilyenkor pláne örülök, hogy mi magyarok (legalábbis a nagy részünk) még normálisak vagyunk!
Robur
2020. június 27. 14:11
Akkor miért nevezted ki, te barom?
C.Dömötör
2020. június 27. 13:34
Joe Biden komoly beteg, demencia, egy német orvos szerint. Négy évre visszamenőleg megnézte az interjúkat vele, a beszédeit. Azt írta, a leépülés szemmel látható, néha úgy elveszti a fonalat, hogy meg sem találja. https://www.achgut.com/artikel/ist_us_praesidentschaftskandidat_joe_biden_dement Tegnapelőtt Trump twittert egy videót, ahol Biden a járvány 120 millió áldozatáról beszélt. Azt írta Trump, ha én mondanék ilyen hülyeséget, akkor széttépne a sajtó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!