„Válasz jött az ombudsmantól. Azt kérdeztem Kozma Ákostól, hogy tervezi-e, hogy a transznemű emberek jogfosztása kapcsán az Alkotmánybírósághoz fordul. Ő ugyanis közvetlenül is az AB-hoz fordulhat, ha szerinte egy törvény alapjogokba ütközik.
Emlékszünk: május 19-én, miközben az egész ország a járvány elleni védekezéssel volt elfoglalva, a Fidesznek az volt a legfontosabb dolga, hogy tovább keserítse egy társadalmi csoport életét. Most épp a transznemű és interszex embereket pécézték ki és fosztották meg nemük hivatalos elismertetésének jogától. Arra is emlékszünk, hogy Vejkey Imre, az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának KDNP-s elnöke a módosító javaslatomat tárgyaló ülésen azt mondta, hogy az, hogy az érintettek hogy látják, teljesen közömbös. Ezzel szemben szerintem meg az a legfontosabb, hogy hogy látják a kormány döntéseit azok, akiket az a leginkább érint.