Az érzékenység állami, törvényi elismerése és annak kötelezővé tétele: elbutít, tompává és gyengévé tesz. Az érzékenység waterboardingolja az intellektust és a szellemet. Az érzékeny ember irritáló, önző és képtelen alkalmazkodni, nem tud valódi, emberi közösségekhez tartozni. Az érzékeny és gyenge ember csak a közösséget és annak energiáit ellaposító és leuraló passzív-agresszív metodikával, a saját sztenderdjeinek kikövetelésével képes életben maradni. Az érzékeny élősködik azon a közösségen, amelyik behódol az érzékenységének. Az ilyen közösség elfogadja, magára vállalja azt az álfelelősséget, ami a másik ember érzékenységével jár. Ez nagy terhet jelent. Ettől a teherviseléstől közösség jónak és elfogadónak érzi magát. Valójában csak annyi történik, hogy az adott közösség magára rohasztja az érzékeny ember lebomló egzisztenciáját. Ami még rosszabb: bálványként emeli fel maga elé az érzékenyt. Az érzékenységnek való behódolás pedig ismét csak restség, a gyengeség és a szellemtelenség eredménye.
Mindez a gordiuszi problémagóc pedig az erő félreértelmezéséből és az erő megtagadásából fakad.
Ami pedig most zajlik a világban az éppen csak annyi, hogy ebből az »érzékenységi előjogból« mindenki megköveteli a saját részét. Milliárdnyi totem és bálvány emelkedett fel a semmiből, de hívő vagy, aki csak leborulna előttük nincs, nem maradt egy sem.