A “jogvédők” terjedelmes posztban igyekeztek mosdatni a randalírozó és fosztogató “békés” tüntetőket, akik amellett, hogy több városban is boltokat rabolnak ki, gyakran a védekezni próbáló tulajdonosokat is súlyosan bántalmazzák. Az Antifa szimpatizánsok szerint ugyanis a boltok kifosztása nem bűncselekmény, hanem “direkt akció” (direct action), aminek célja a javak újraelosztása. Ha ez ismerősnek hangzik, az nem véletlen, a kommunizmus egyik alapelve is a javak újraelosztása volt. Ennek megfelelően a tüntetők agresszivitását indokló írás is sokkal inkább hasonlít egy anrchista-kommunista (anarchoszindikalista) kiáltványra, semmint egy jogvédő szervezet közleményére.
Az Antifák magyarázkodásukban azt írják, valójában nem is a rasszizmus miatti felháborodás, hanem a társadalmi feszültségek miatt robbantak ki a tüntetések, ugyanis szerintük az uralkodó osztály gazdagságának fenntartásához tízmilliók nyomorba süllyedésére van szükség. Ebből kiindulva azt is megmagyarázzák, hogy mivel a világ legnagyobb gazdaságában tömegek számára vált nehézzé a megfelelő lakáshoz és az alapvető élelmiszerekhez való hozzájutás, teljesen normális hát, hogy az emberek fosztogatással akarnak hozzájutni az általuk birtokolni vágyott javakhoz.”