„A március közepén elrendelt veszélyhelyzet minden bizonnyal legemlékezetesebb pillanata az a bejelentés volt, amikor az iskolák bezárásáról döntöttek. Egy pillanat alatt vált világossá: a vasbeton keménységű centralizáció valójában egy gipszstukkó. A megerősítésére használt vasalat csak jégcsap, ami a vírus terjedése keltette izzó hangulatban azonnal olvadni kezdett. És mivel a gipszstukkót már nem tartotta semmi, óriási robajjal zuhant alá, több százezer darabra törve.
Több százezer ember – tanárok, orvosok, ápolónők – azonnal megértette, hogy a magyar állam nincs többé. A közszolgáltatásokból csak annyi marad meg, amennyit ők személyesen meg tudnak menteni. Hála nekik, hogy legalább a kétharmaduk megmaradt. És ezzel együtt az is kiderült, hogy az elmúlt 10 évben létrehozott összes központosított csodaintézménynek semmi értelme, semmi teljesítménye és egyik sem hiányzik senkinek. Egy cseppet sem.