Nem a sosem volt Nagy-Magyarország lelki vagy testi exhumálása a magyar jövő

„Budapest (általam is) nagyra becsült főpolgármestere, azt ajánljanekünk, illetve kéri tőlünk, hogy Trianon évfordulóján »álljunk meg egy percre«. Hadházy zsengéi csak végiggondolatlanok, a főpolgármesteri álravasz ötlet viszont átgondolatlan. Ha tévednék, és átgondolt volna – sajnos, nincs kizárva, hogy nagyon is az – akkor még rosszabb a helyzet: akkor egész népét, de legalább Budapest polgárait »sunyítva parancsot követőnek« tartja. Pedig nem mindenki van megmérgezve a legbiztosabban ható magyar métellyel! Tartok tőle, pont az ő szavazóinak túlnyomó része nem tartozik a tébolyult nacionalisták táborába.

Abban is biztos vagyok, elenyészően kevesen gondolunk a revánsra, mint a magyar jövő zálogára. Sokkal-sokkal többen véltük annak az Európa Uniót. Sok más ok mellett azért, mert elolvasztotta a trianoni határokat! Igen, igen, kedves ünneplő hölgyek és urak! Nyitott kapukat tetszenek döngetni! A határok eltűntek! Önök, kedves nacionalista honfitársaink, önök építik ujjá azokat – gyűlöletből. És az nem szokott jóra vezetni. Tisza István más nemzetek lenézése és gyűlölete okán dobta a »nemzetet« martalékul a világháborúnak, és »harcolta ki« a trianoni döntést: vagyis az Ausztriával közös »gyarmatok« függetlenné válását, és 450 év után a szabad (kis)Magyarországot. Az újabb, az illiberalizmus győzelméért kezdett világháborúba (a másodikba) a gyűlölet fűtötte revánsvágy kergette a hibbant kormányzó és a birtokaikat vesztett erdélyi arisztokraták (Bethlen, Teleki) vezette országot. És Káinná is váltak, testvér-tömeggyilkosokká vakultak, hogy »vesszen Trianon«. Nem veszett, Magyarország veszett el évtizedekre, de – ahogy most folyik a dolog – akár végleg is.”