Mi lesz a büntetése a Deák téri gyilkosoknak?

2020. május 25. 15:08

Lesz majd áldozathibáztatás is, hiszen az áldozatok futballszurkolók voltak, akiknek ebben az országban a liberálisok szerint legfeljebb könnygáz jár, nem részvét.

2020. május 25. 15:08
Bálint Botond
Bálint Botond
Pesti Srácok.hu

„A gyilkosság körülményeiből egyértelmű, minden jogászkodástól függetlenül is, hogy teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen bűncselekmény történt. Nem volt rablás, önvédelem, csak tomboló agresszió. Valószínűleg nem tévedünk, ha biztosra vesszük, hogy az elkövetők be is voltak drogozva. Az ügy liberális olvasata nyilván a szokásos teljesen formális részvét kifejezése lesz, hogy aztán a liberális értelmiség lassan felelőssé tehesse az ellátórendszert, a társadalmat, a többséget, a magyarokat a bűncselekményért. Aztán lesz majd áldozathibáztatás is, hiszen az áldozatok futballszurkolók voltak, akiknek ebben az országban a liberálisok szerint legfeljebb könnygáz jár, nem részvét.

Elgondolkoztató, hogy a számomra egyébként nem túl szimpatikus fanatikus futballhuligánok évtizedes kergetőzéseik során milyen meglepően ritkán verik agyon, szúrják le egymást. Kulturált ország vagyunk, az utcai erőszak itt sokkal kevésbé durva, mint nyugaton és nem is divat, bármit is hazudozik össze a liberális média. Minden ilyen ügynél van egy újabb lehetőségünk arra, hogy végiggondoljuk milyen körülmények vezetnek el egy ilyen helyzethez. A bulikultúra elvadulása, az utcai erőszakos szituációk bevállalása szubkulturális jelenség, nagyon nyilvánvalóan egy legfeljebb százezer fős kisebbséghez kötődik. Olyan családi hálózatokhoz, amelyeket a liberális jogrend nem hajlandó érzékelni és olyan eszközökkel reagál az onnan érkező, a normális embereket sújtó agresszióra, amelyet az a szubkultúra egyszerűen kiröhög.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palepoli
2020. május 26. 13:15
Az index már mentegeti a késelőt: a tettes mélyszegény, nehézgyerekkorú, hátrányoshelyzetemiattdrogozó, csak a barátoknak akart imponálni, megbánta. Még pár írás és hős lesz az indexnél.
121212
2020. május 26. 07:29
"Meg kell védenünk a hatóságokat, a mi hatóságainkat a liberálisoktól és egy olyan jogértelmezést kell elvárnunk tőlük, amely az ilyen elmebeteg gyilkosokat soha többé nem engedi ki az utcára." Botondkám, biztos elkerülte a figyelmedet, hogy a Btk. kifejezetten kizárja az életfogytiglant, ha az elkövető még nincs 20 éves. De már előre a libsi ügyvédek meg bírók ellen uszítasz ahelyett, hogy megkérdeznéd, miért ez a törvény. Majd azt is kérdezd meg, ki változtatta meg úgy a feltételes szabadság szabályait, hogy a büntetés 2/3-ának letöltése után még egy gyilkos is szabadulhat, holott korábban ez csak a legenyhébb, fogházas büntetéseknél volt így, fegyházban le kellett ülni legalább 4/5-öt.
Robur
2020. május 25. 23:01
Tényleg, a rendőrök szerint a két társaság 100%-ban ismert volt a rendőrség előtt. Milyen ügyben?
youngboy
2020. május 25. 22:51
Büntetés? 3 milliós kártérítés fejenként, mert szegények szegregáltak voltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!