Az aláírás

„A magyar parlament politikai nyilatkozatban elutasította az Isztambuli Egyezmény aláírását. Eddig a hír. Aztán persze ellenzéki oldalon lőn sírás-rívás és fogaknak csikorgatása. Az ellenzék ismét elemében érezhette magát, hiszen olyan ügyben dühönghetett, amely nekik tökéletesen megfelel. A ragály kezelése kapcsán ugyebár nem nagyon tettek hozzá semmit a dologhoz, sőt inkább akadályozták a védekezést, és ez – lévén kapcsolatos a valósággal – rögtön ki is derült.

Most viszont ismét a kedvenc gumicsontjuk került elő, valami olyan, aminek semmi jelentősége nincs, ám ideologikus elemeket tartalmaz, lehet tragikus bejelentéseket és színpadias felszólalásokat tenni; amúgy meg senkit sem érdekel és semmi értelme sincs. Igazi ínyencség a haladó sajtónak is.

A nevezett egyezmény teljes értelmetlenségét egyetlen dolog bizonyítja igazán, jelesül az, hogy az Európai Parlament is támogatja. Az ilyen ügyek ugyanis, melyeket az EU parlament támogat, az esetek döntő többségében képtelen marhaságoknak bizonyulnak és szerencsére nem is lesz belőlük semmi. Az egész Parlament egy nagy, kényelmes és rendkívül drága tébolyda, ahol a képviselők az ápoltak – tisztelet a kivételnek – és a nagyvállalatok, bankok lobbistái, akik pontosan tudják mit csinálnak, ők az ápolók.

Zárójel. A tébolydák mindig drágák, különösen azért, mert a kuncsaftok – minden kezelés ellenére – nem szoktak meggyógyulni, így életük végéig vigyázni kell rájuk, hogy meg ne harapjanak valakit. Érdekes megfigyelés azonban, hogy az idő előrehaladtával, az ápolók hasonulni kezdenek védenceikhez és egy ponton túl már nem lehet őket megkülönböztetni egymástól. De hát, ha nekik így jó…Zárójel bezárva.”