2004-ben csatlakoztunk az EU-hoz, hosszú és bonyolult folyamat volt

És most ezt az ukránokkal néhány pillanat alatt akarják megtenni. Ez nem korrekt! Ez nem így megy!

Játsszunk el azzal az ötlettel, hogy Budapest határában bevezetnék a dugódíjat, sőt meg is tiltanák a behajtást.
„Játsszunk el a gondolattal: Karácsony Gergely lezárja Budapest határait. Számos vidéki település a kormánytól kapott különleges felhatalmazással élve immáron két hétvégén is lezárt népszerű kirándulóhelyekhez tartozó parkolókat, úttorlaszokat emelt, forgalmas útra terelt bicikliseket (persze csak a más településről érkezőket), kitiltotta a sétálókat, feljogosította polgárait, hogy bármi eszközzel akadályozzák az ingatlanuk elé parkolókat. A fővárosi agglomeráció települései egy összehangolt akcióval gyakorlatilag lehetetlenné tették a budapestieknek, hogy kimehessenek a városból a zöldbe.
Mi lenne, ha fordítva történne mindez? Szigorúan gondolatkísérletként játsszunk el azzal az ötlettel, hogy Budapest határában bevezetnék a dugódíjat, sőt meg is tiltanák a behajtást. Ha az agglomerációba kiköltöző, de javarészt itt dolgozó, itt vásárló, békeidőben itt szórakozó, egészségügyi ellátást igénybe vevő, haza javarészt csak aludni járó városkörnyékieket hirtelen elvágnák mindettől? Mi lenne, ha gyermekeik innentől csak a lakóhelyük szerinti bölcsődébe, óvodába, iskolába járhatnának? Mi lenne, ha csak a helyi boltban és piacon vásárolhatnának? Mi lenne, ha színházba, vacsorázni és kirándulni is csak helyben mehetnének? Lenne nagy háborgás, hitetlenkedés, háládatlanság emlegetése. Az agglomeráció polgármesterei vélhetőleg egymás szájából kapnák ki a szót az összetartozást, az egymásrautaltságot szajkózva.”