Halasszák el az érettségit!

2020. április 19. 17:53

A jelenlegi döntés súlyosan veszélyezteti mind az érettségiző diákokat és tanáraikat, mind az érettségiző fiatalok hozzátartozóit.

2020. április 19. 17:53
MSZP
MTI

„Mostanáig nem lehetett tudni egyértelműen, mikor tetőzhet a koronavírus-járvány Magyarországon. Ezért az MSZP korábban is azt javasolta, hogy a járványügyi helyzettől függően a kormánynak az A terv mellett legyen B terve is az érettségi lebonyolítására.

Orbán Viktor miniszterelnök szakértői véleményekre hivatkozva ma délelőtt bejelentette, hogy a járvány tetőzése május 3-ra várható. Ilyen körülmények között a május 4-én kezdődő írásbeli érettségit megtartani nem lehet, mert ez súlyosan veszélyezteti mind az érettségiző diákokat és tanáraikat, mind az érettségiző fiatalok hozzátartozóit.

Az MSZP a miniszterelnöki bejelentésre tekintettel azt javasolja, hogy halasszák el az érettségit arra az időpontra, amit a járványügyi szakemberek megfelelőnek tartanak. Emellett azt is szükségesnek tartjuk, hogy amennyiben az érettségi belátható időn belül mégsem tartható meg, hozzák nyilvánosságra milyen módon kívánják meghatározni az érettségi érdemjegyeket.”

Összesen 199 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csver123
2020. április 20. 15:00
Az összes EU-tagországban megtartják az érettségit, csak a magyar ellenzéki pártok akarják elhalasztani. Gyerekeknek ez fontos.
CirmoS
2020. április 20. 10:37
Ha Orbánék elhalasztanák az érettségit, akkor most az lenne a cikk címe, hogy Tartsák meg az érettségit! Ennyi! A sárga az fekete, a kék meg fehér........ Nem kell foglalkozni a tömeggyilkos ellenzékkel! MaSZoP, merjetek kicsik lenni..!!!!!!!!
Cezar
2020. április 19. 23:00
Ezeknek mind1 csak az ellenkezőjét mondja! Nem lehetne ezeket lecsukni?
akiaki
2020. április 19. 22:44
ezek a faszkalapok, meghallgatják a híreket, és utána írják az ellenkezőjét, fogalmuk sincs miről és mit írnak, öreg komcsik magul alá szarnak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!