Bruck Gábor, a gyűlölködő

Tudják, ki az a Bruck Gábor? Nem? Ő írta a Népszavába a Nagy Hétvégi Cikket. A Nagy Hétvégi Cikk arról szól, hogy Bruck oldalakon keresztül gyalázza a Fidesz-szavazókat, majd azt javasolja az ellenzéknek, hogy ne bántsák a Fidesz-szavazókat. 

Egyébként a Fidesz-szavazók tudatlan, nyájszellemben működő, vidéki bunkók, az ország meg száz évet le van maradva. A cikk lényege, hogy 2022-ben Orbán legyőzhető. Remélem, az ellenzéki politikusok is elolvassák a cikket, hiszen most Bruck Gábor tartja bennük a lelket.

Én eddig azt hittem, hogy a vidékibunkózás az ellenzéki oldalon csak választási vereségek után jelentkező, múló trauma, de nem volt igazam:

Ráadásul a fényt képviselő értelmsiégi a jótékonykodást is letudja, hiszen a Népszavában Ron Werbert megszégyenítő módon ingyen ad kampánytanácsokat. 

A szekularizált politikai evangélium így hangzik: „A jó hír: Orbán nem tud választást nyerni. Egy közepesen felkészült és közepesen jól szervezett ellenzékkel szemben nincs esélye. Azért, mert az életünknek nincs egyetlen olyan szegmense, ahol Orbán és az ország jól teljesítene. Tízéves kormányzása teljes kudarc, és tíz magyarból hét érzi úgy, hogy gyenge és kiszolgáltatott. A rossz hír: az ellenzék mindezek ellenére képes elveszteni a választást.”

Bruck Gábor, egykori SZDSZ-es amúgy okos ember, érdemes rá hallgatni, benevolens értelmiségi, „7 évet dolgozott az Akadémia Pszichológiai Intézetében, majd 9 évre New Yorkba költözött és ösztöndíjasként éveket töltött a Stony Brook Egyetemen. Az elmúlt 20 évben a Sawyer Miller Group tanácsadócéget, és a Marketing Centrum Országos Piackutató Intézetet vezette. Leginkább stratéga, kampánymenedzser és csúcsvezetők tanácsadója volt. Ügyfelei multi cégek és bankok vezetői, polgármesterek, miniszterek és miniszterelnökök. Az évek alatt megszerzett tapasztalatairól szívesen beszél magyar egyetemeken, szakmai konferenciákon, és tréningeken.”

A döntéspszichológus-kampánymenedzser gnosztikus, egyedi, sokat érő tudása fejeződik ki a következő mondatokban: „Még nem tudjuk, hogy az óriásplakátokon mi lesz: cigány, migráns, zsidó, Soros vagy Brüsszel? – de valami hasonlóra számíthatunk.”

Aztán: „Van egy fontos kifejezés: az én világom. Kérdés: vajon egy vidéki Orbán szavazónak mit jelent ez, hogyan határozná meg a jelentését? Mi fér bele, mennyire tágas számára az én világom kifejezés? Szerintem azt mondja, hogy az én világom ez a falu. Ez a 300 ember, akit ismerek. Az én világom a kocsmától a templomig terjed. És nem érdekel, hogy mi van ezen kívül. Nem érdekel a szomszéd falu, a szomszéd város sem, és Brüsszelig egyáltalán nem látok el.”

Bruck szerint a Fidesz-szavazó nem biztos, hogy érti, mit mond Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc vagy épp Donáth Anna. Ez pedig azért van, mert a Fidesz-szavazók agya az agy fejlődésének három stádiumából megragadt az elsőnél, a „primitív hüllőagynál”, avagy „krokodilagynál”. 

„A krokodilagynak egyetlen kérdése van: veszélyben vagyok? Ha nincs életveszély, akkor még egyet kérdez: van itt valami újdonság? És itt az ellenzéki politikus elakad. Amikor az észhez, a neocortexhez beszél, például a színházi törvényről, a NAT-ról, vagy a CEU-ról, a krokodilagy úgy engedi tovább a szöveget, hogy nincs miért figyelni rá. Az eredmény: néhány százezer értelmiségitől eltekintve ezek a kérdések a többséget nem mozgatják meg. A nagy és tanulatlan szavazótábort a lelke mélyén csak az izgatja, ami közvetlenül érinti a személyes, vagy a család biztonságát. Így vagyunk huzalozva.”

Szóval Bruck, aki természetesen leírja Orbán és a Fidesz-szavazó kapcsán, hogy „náci”, a vulgárdarwinizmus veszélyes vizeire evezik, és

Csak nála nem a német a felsőbbrendű faj, hanem a felvilágosult liberális értelmiségi. 

Ezzel együtt az egyik legfontosabb kampánytanács mégis az, hogy „ha át akarsz csábítani Fidesz-szavazót, először tiszteld őt. Nem mondhatod neki, hogy rasszista, vidéki tahó vagy. Nem lehetsz vele lenéző, sem arrogáns és nem lehetsz nála okosabb sem. Ha földbe tiprod a büszkeségét, nem változik a véleménye és nem tudod átcsábítani.”

Mindez nem titkos belső feljegyzés, hanem a Népszavában, a proletariátus egykori öklében olvasni, ami a munkás-paraszt szövetség letéteményese volt egykor, bár azóta a proletárdiktatúra kinyírta a parasztságot. Valószínűleg Bruck ugyanúgy gondolkodik, mint a proletárdiktatúra tette: a munkások nem elég képzettek, de fejleszthetőek, úgy ideológiailag, a parasztok, azaz ma már vidékiek viszont menthetetlenül reakciósok. Szóval úgy tűnik, hogy a csúcsértelmiségi szerző számára a munkásproletariátus a haladás szövetségese, a vidékiek viszont annak kerékkötői.

Tehát a kampánytudós pszichológusprofesszor az amúgy lenézett szavazók elemzéséről és meggyőzéséről szóló rejtett stratégiát szakmai módon ország-világ előtt teszi közzé egy napilapban.

Mikor először olvastam cikket, azt hittem, paródiát olvasok, vagy a cikk ironikus, gondoltam, akkor most képezem magam humorból, az úgyis baloldali műfaj, de a kollégáim meggyőztek arról, hogy a cikk komolyan van gondolva. Hittem nekik, elvégre én csak kilenc hónapot voltam New Yorkban, nem kilenc évet, de az én agyamnak (erről lásd később) úgyis mindegy, nekem kilencven New Yorkban töltött év is annyit érne, mint halottnak a beöntés.

Ekkor aztán inkább azt hittem, hogy Hatos Pál valamelyik, száz évvel ezelőtt játszódó könyvét olvasom, és épp Jászi Oszkár szónokol a Polgári Radikális Párt gyűlésén, de rájöttem, hogy Hatos Pál előző könyvét más olvastam, a következő pedig még épp nem jelent meg. A polgári radikálisokról ráadásul GFG írt. 

Szóval a szerző nem Jászi Oszkár, csak egy száz évvel ezelőttről köztünk ragadt polgári radikális, mégpedig a polgári radikálisok kilencvenes években reneszánszát élő apró csoportjának egyik utolsó, köztünk maradt relikviuma: SZDSZ-es. 

Na most, az SZDSZ-es mindig értékes volt, legalábbis 1994 után biztosan, éppen azért, amiért az arany és az ezüst, sőt a gyémánt:

Ezért aztán az jutott eszembe, hogy kár volt a CEU-t hagyni Bécsbe menni, így kiengedtük kezünk közül ezt a ritka nemzeti kincset, amit ki kellene állítani. Márpedig eme nemzeti kincs számára a CEU biztosítja a megfelelő klímát, táptalajt: ahol a CEU, hogy a volt SZDSZ-es. Ott van például Demszky Gábor, rajta látszik, mi lesz az SZDSZ-esből a CEU kisugárzása nélkül.

Eszembe jutottak aztán formaldehides szertárak is, de hát volt SZDSZ-esekkel illik tisztelettel bánni, nem lehetünk velünk bunkók, lenézők és rasszisták, csak mi nem tudjuk olyan jól leplezni valódi érzéseinket és gondolatainkat, mint Bruck Gábor, aki a Népszavában bemutatja, hogyan leplezd jól, hogy nem szereted az átcsábítandó Fidesz-szavazókat, bizonyára ez is kommunikációs trükk, stratégia. Szóval sajnos az én agyam nem ennyire összetett, így aztán arra gondoltam, a nemzeti kincseket formaldehidben kell őrizgetni, hogy örökre megmaradjanak, főleg ha az adott nemzeti kincs agyfejlődése eljutott a ritka harmadik stádiumba, hiszen

Próbáltam elhessegetni ezt a formaldehides elképzelést, bár nem sikerült, mivel krokodilagyam van, Burke és de Maistre pedig csak visszafejlődni segített, aztán azonban más elképzelésem támadt.

Tulajdonképpen a néprajztudomány, a történettudomány, a politológia és a szociológia közös halasztása, hogy nem csaptak le időben Jászi kései utódainak maradékaira, akikkel életút-interjúkat kellett volna csinálni, fel kellett volna őket gyűjteni. Valamelyik intézetben kutatják az SZDSZ-t, a népszavás szerzőt oda kéne beutalni, hogy a tudomány emberei segítségével a haladást szolgálhassák. 

Az kísérletek elvégzése után pedig vissza kellene engedni eredeti élőhelyére Bruckot, ahol ő maga szolgálhatná tovább a haladást, nyerő kommunikációs és kampánytippeket osztogatva az ellenzéknek, bemutatva,

Bruck Gábor az SZDSZ-es, náci típusú gyűlölködés klasszikus és tipikus képviselője, ritka, több évtizede a világ állásáról mit sem tudó típus. Kevés van már belőle, vigyázzunk rá.