Elcsendesült Európa, az emberek visszahúzódtak házaikba, kezd helyreállni a rend – ha sok helyütt nem is könnyű a rohanó világ által felzaklatott, most csendbe, békességbe, asztalhoz ültetett családi együttlét. Mégis van. Van anya, apa, gyerek, nagyszülő, dédi. Van idő, mert visszanyerte az értelmét. Az egy óra megint hatvan perc lett, ami nem munkában töltve sok, hanem együtt töltve lesz kevés.
Persze nem mindenütt idilli a helyzet, nem mindenütt zökkenőmentes az élet a négy fal között. »Ezekben a hetekben sok millió ember élete változott meg egészen váratlanul. Sokak számára az otthonmaradás az elmélkedésnek, a féktelenné vált életritmus megállításának, a szeretteikkel való együttlétnek, a társaságuk felett érzett örömnek a lehetőségét hozta el. Ám sokak számára ez a bizonytalannak mutatkozó jövő, a fenyegető munkahelyelvesztés és a jelen válság által kiváltott, egyéb következmények miatt érzett aggódás ideje« – mondta húsvéti Urbi et Orbi áldása előtt Ferenc pápa. Fogalmazzunk röviden, a »nyájban« még a legerősebbek között is ott a nyugtalanság, riadalom, sokakban félelem, szorongás. Ilyenkor kellenek a pásztorok egy-egy közösség élére, mert a béres, a bérenc elszalad. A pásztor, ha jön a farkas, előveszi az ólmosbotot vagy a fokost, és felhagy minden közösséget érintő vitával, sutba dobja vagy épp a farkas fejéhez vágja az aktuális társadalomfilozófiai viták vaskos köteteit. Neki az a fontos, hogy a rábízottak épségben megússzák a támadást.”