A házimunka hamis valósága

„Ez az enyhe kellemetlen érzés hamar összekapcsolódott egy másik, otthoni élménnyel. Nem mintha otthon is vendégmunkások teregetnének ki helyettem, de ott is van egy közösség, amelynek a tagjai az elvégzendő fizikai munkákról nem nagyon vesznek tudomást, megnyugszanak abban, hogy valaki más megcsinálja. Az a valaki más, jobb híján, én vagyok.

A következő sorok nem arról fognak szólni, hogy milyen jó lenne nekem, ha valaki más is kipucolná néha a vécét. Sokkal inkább arról a takarítás közben megszületett felismerésről, hogy mindannyiunknak sokkal jobb lenne, ha minden családtag magáénak érezné az otthon fenntartásához szükséges feladatokat, így a gyerekek otthon szereznének tapasztalatot a munkáról. Majdnem biztos vagyok benne, hogy nagyobb eséllyel mentjük meg akár a Földet is, ha a legkisebb közösségben, a családban megtanuljuk tisztelni a munkát. Minden munkát. Ha ezt nem tesszük, akkor kiszolgáltatottságba taszítjuk a gyerekeinket, a társadalmunkat, végül az egész világot.

Hamis valóságképet festünk, ha nem mutatjuk meg, mennyi idő, energia, tudás- és anyagigénye van a házi és ház körüli munkáknak. Én magam is beleesem ebbe a hibába, amikor nem írom a magam javára mindezeket. A gyerekek pedig úgy érzik, nem éri meg beszállni a közösbe, mert nélkülük is megoldódik, és csak a maguk tevékenységeitől vennék el az időt. Rengeteg a tanulnivalójuk, sportolnak, zenélnek, felvételiznek, nem érnek rá egész szombaton szőlőt kötözni, tüzelőt hordani vagy ruhákat hajtogatni. Mi magunk tesszük megkerülhetővé számukra a szükséges feladatokat, és kondicionáljuk őket arra, hogy amin nem látszik meg, hogy ki csinálta, az nem annyira fontos, mint a szignált teljesítmény.

Amin nem látszik meg, hogy ki csinálta, azt majd más csinálja. Pedig sok bajunk származik abból, hogy aránytalanul nagy jelentőséget tulajdonítunk az egyedi teljesítménynek, sőt sokszor magának az egyediségnek, teljesítmény nélkül. Holott a szükségletek nagy része – köztük azok is, amelyek igazán boldoggá tesznek – nem kötődnek egyéni képességekhez, tehetségekhez, mégis nagyon személyesek tudnak lenni. A család ideális hely, hogy fontos tapasztalatokat szerezzenek a gyerekek arról, milyen is a munka. Például ki kell menni apával kerítést javítani.”