A gazdaság leállítása kontra emberéletek

2020. április 09. 08:27

Újságírói felelősség a korona idején.

2020. április 09. 08:27
Merker Iván
Mérce

„A világjárvány és a vele érkező gazdasági összeomlás súlyos kérdéseket vet fel. Mennyiben megfelelő a világ kormányainak reakciója? Ha nem az, mi lett volna a megfelelő reakció? Sokak számára fontos mottónak tűnhet Donald Trump mondása, mely szerint »nem lehet rosszabb az orvosság, mint a baj«, vagyis nem szabad a vírus megállítása érdekében tönkretenni a gazdaságot. A gazdaság megállítása, szól az érv, több áldozattal jár, mint a vírus, amit ők még mindig az influenzához szeretnek hasonlítani.

Az amerikai jobboldalon kívül ez kevésbé tűnik népszerű mantrának, azért korántsem példátlan. Magyarországon talán a legprominensebb képviselője Hont András, a HVG véleményrovatának szerkesztője, aki ebben a pozíciójában komoly hatással bírhat a diskurzusra. Ráadásul Hont, ellentétben az amerikai jobboldali diskurzus jelentős részével, nem áll a magyar kormány szolgálatában, és sokkal kevésbé jellemző rá a Republikánus Párt dogmatikus államellenessége. Ennek fényében különösen elvárható lenne, hogy kritikusan és felelősen viszonyuljon a kormány által meghozott és meg nem hozott intézkedésekhez.

De nézzük meg nagy vonalakban az érveket. A gazdasági élet mesterséges visszafogásával (pl. a vendéglátóipar szinte teljes leállításával, a kiskereskedelem jelentős részének korlátozásával) várhatóan 10-20%-al csökkenhet a GDP a második negyedévben, milliók veszíthetik el a munkájukat (és sokan már most is munkanélküliek), nekik drasztikusan esik az életszínvonaluk, többen követnek el öngyilkosságot, stb. Viszont, ha minden marad  a »normális kerékvágásban«, legfeljebb minimális korlátozás mellett, akkor ez elkerülhető lenne.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sztd
2020. április 09. 11:21
Ez - a Mércéhez képest - egy igen értelmes kérdésfelvetés. Még úgy is, hogy az egész cikket elolvastam. Az egész cikk elolvasása után szeretném a szerző figyelmébe ajánlani, hogy én pl. ellenzem a leállást, és egyetértek egyes ágazatok (vendéglátás, turizmus) esetén, hogy a dolgozókat fizetni kell, ha már egyszer megtiltották, hogy dolgozzanak. DE: A kormány gondolatmenete, miszerint munka nélkül nem akarnak senkinek segíteni, abszolút érthető. Ők abban a korban szocializálódtak, amikor nem volt munkanélküliség, csak a kapun belül, és a munkabér egyesek esetén a feltétel nélküli alapjövedelem volt. Ennek a kornak az adósságait azért nem sikerült kiheverni, mert egy következő korban (2002-2010, ha emlékeznek), megint pénzt adtak az embereknek (bár nem mindig világos, hogy kiknek) a semmiért hitelből. Szóval hiába gondolom, hogy ez most más, a döntéshozók joggal gondolhatják, hogy az emberek túl könnyen rászokhatnak a munka nélküli jövedelemre, és nehéz erről őket leszoktatni. Egyszerűen arról van szó, hogy van, aki a járvány után is élni akar, nem csak a járvány idején. Mellesleg: a következő járvány idején 10 év múlva már nem lesz leállás, hanem követéses szűrés lesz, és mindenki okosan tudni fogja, hogy nem szabad leállni, mert nehéz újraindulni, ezért követéssel szűrni kell, mint Dél-Koreában és Kínában most. Szóval felelősségteljes embereknek is lehet más a véleményük.
certus
2020. április 09. 10:35
Jól értem hogy egyik Független Újságíró megmondja a másiknak, hogy mi az ELVÁRHATÓ?
még fokozza
2020. április 09. 10:35
Mi a sportszövetségek megmentésével kezdtük. Mit gondoltok hány emberélet van arányban egy sportszövetség létezésével. Másképpen: hány ember haljon meg a Puskás Akadémiáért?
A teremburáját
2020. április 09. 10:27
Ezen marha szerint a konzervatív republikánusok az államellenesek s nem a libsi demokraták! Na ennyit róla és tudásáról, jelleméről! hazudni, hazudni, hazudni....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!