„A német nemzetiszocialisták, akik ideológiájukban a kommunizmust azonosították a zsidósággal, a tífuszt »judeobolsevista« betegségnek tartották, s különösen Lengyelországot tartották egészségtelennek, a fertőzések gócpontjának. Az Európában »őshonos« betegségek közül a kiütéses tífusz (typhus exanthematicus), régebbi nevén a flekktífusz nevezetes arról, hogy a huszadik század folyamán ideológiai és politikai tartalmat tulajdonítottak neki. Majd pedig, miután a nácik által felállított gettókban és koncentrációs táborokban, ahogy előre látható volt, kitört a tífuszjárvány, szerepet játszott a zsidók elpusztításában.
Csak 1909-ben fedezte fel a Pasteur-intézet francia kutatója, Charles Nicolle, hogy a tífuszt a ruhatetűben élősködő rickettsia (Rickettsia prowazekii) baktérium, egy sejtparazita terjeszti. De már ezt megelőzően, a 19. század közepén Rudolf Virhof-nak sikerült karanténnal és higiéniai előírásokkal felszámolnia a sziléziai tífuszjárványt, és ráirányította a figyelmet a betegség hordozójára, a tetűre.
Az 1880-as években kibontakozó német antiszemita mozgalom radikális ideológusai ennek nyomán kezdték el a zsidókat a társadalmon élősködő, betegséget terjesztő tetvekhez hasonlítani. Márpedig ezt az élősdit már a húszas években az »értéktelen élet« (Unwertes Leben) megtestesítőjének tartották. Tudjuk, hogy a hasonlat milyen szomorú karriert futott be a harmincas és negyvenes években, a nácik számára a holokauszt egyik fő ideológiai indokának számított.”