Orbán gazdasági intézkedései épp csak a dolgozók létbizonytalanságán nem segítenek

2020. március 20. 17:51

A válság súlyosan a földbe döngöli az országot, ha a kormány nem figyel az alacsonyabb keresetűek érdekeire.

2020. március 20. 17:51
Kovács Blanka
Mérce.hu

„És talán érdemes kitérni arra is, hogy Orbán azt is elrendelte, hogy a csütörtöktől felvett új fogyasztási hitelek THM-je nem lehet nagyobb 5,9 százaléknál. Ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a Magyar Nemzeti Bank adósságféke előírja, hogy a havi 400 ezer forintnál kevesebbet keresők törlesztőrészlete nem lehet nagyobb, mint a havi jövedelmük fele. Ráadásul akinek már eleve van hitele, annak az összes törlesztőrészlet összege nem haladhatja meg a keresete felét. A hitelezés tehát nem oldja meg a kevés fizetésből élő vagy állás nélkül maradt emberek problémáját, hiszen vagy csak nagyon kevés kölcsönt tudnának felvenni, vagy nem jogosultak rá egyáltalán.

Pedig a belengetett válság nagyon súlyosan fogja az országot a földbe döngölni gazdaságilag, ha a kormány nem figyel az alacsonyabb keresetűek érdekeire, és szemet huny afelett, hogy a munkáltatók valójában hogyan is »egyeznek meg« a dolgozókkal, akiknek eddig az egyetlen ütőkártyájuk a kizsákmányolás ellen egyébként is csak a munkaerőhiány volt – viszont ez a szektorok leépülésével és a dolgozók átvándorlásával ez most szintén megszűnni látszik.

A legfontosabb most az lenne, hogy senkinek ne kelljen azon aggódnia, miből lesz jövedelme az elkövetkezendő, koronavírus sújtotta hónapokban. De ehelyett most annyi történt, hogy megint megbizonyosodhattunk arról, hogy a »keményen dolgozó kisember« támogatása nem több, mint egy szlogen. A bizonytalan dolgozói réteg a kormány számára valójában akkor is láthatatlan marad, amikor vészhelyzetben gyorsan kellene segíteni nekik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2020. március 22. 21:12
Sajnos fel kell világosítanom, kisasszony, hogy a kapitalizmus szoros velejárója és egyben hajtóereje a létbizonytalanság. Magyarul a fenyegető munkanélküliség. És az utóbbi tíz évben a kormány éppen ezen enyhített, amennyit lehetett. És ne feledje, mit mondott a szemlőhegyi bölcs: "Nincs ingyen ebéd!"
civis72
2020. március 21. 15:13
Ezt a kommunista fröcsögést a zsidók ösztönösen csinálják , hogy a várható káoszban újraoszthassák maguknak mások pénzét
kérdés
2020. március 21. 14:20
Képlet: egyszeregy....még az orrodon növő pattanásért is az Orbán a hibás, mert idejében nem figyelmeztetett.
u.cserkész
2020. március 21. 10:57
Emlékszem még a 90-es évek elejére, amikor a ballibsik elmagyarázták, hogy mindent privatizálni kell, mert a magántulajdon, meg a piac mindent megold. Mondjuk, lett is 1,5 millió munkanélküli. Manapság ugyanazok, vagy szellemi társaik nyivákolnak, hogy az állam, pontosabban Orbán Viktor miért nem ad mindenkinek alapjövedelmet, meg szájmaszkot. Hja kérem ez a kapitalizmus, erre szavaztunk 90-ben. Az állam csak segíthet, ha az adóbevételek megengedik. Amikor a bányákat és a nehézipart felszámolták, röhögött a haladó értelmiség, hogy a kohászok képezzék át magukat varrónőnek. Most a szájmaszk-készítők nagy profitot termelhetnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!