Nemzeti és nemzetietlen nagytőke

2020. március 23. 06:56

A pénzek további jelentős része az ezeken az építkezéseken dolgozó munkások zsebébe került, akik ebből kenyeret, ruhát, sőt akár HVG előfizetést vehettek maguknak meg a családjuknak, és még a 444-nek is cseppenthettek belőle mikroadományt, ha egészen perverzek.

2020. március 23. 06:56
Vésey Kovács László
Pesti Srácok.hu

„Már megint Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István kapott közbeszerzési megbízást, ami rettenetes korrupció, ugye? Felháborító! Mindig mindent ők kapnak, és szétlopják az országot, igaz? Ez tűrhetetlen! Bezzeg a balliberális ellenzék számára semmi sem fontosabb a magyaroknál és az országnál. Hát akkor mozduljunk ki egy kicsit a »függetlenobjektív média« ködösítéséből, és nézzük meg, hogy ki mit tesz valójában!

Igaz, hogy a magyarországi közbeszerzések értékének 95 százalékát a liberálisok szerint sem »Fidesz-oligarchák« kapják, ám mindez nem érintette meg a függetlenobjektív médiát. Ugyanúgy azt sugalmazzák, hogy Orbán Viktor vállalkozó barátai kapják az összes közbeszerzést, és ezt a pénzt tokkal-vonóval ellopják. Egy elszánt indexes dolgozó képes volt hatszáz Facebook-megosztásért szorgalmas Hamupipőkeként, órákon át számolgatni a rizsszemeket (hacsak nem hazudott persze) csupán azért, hogy legyártsa a sokezredik mészároslőrincezést is. Láttuk azonban, hogy a pénzek elsöprő többségét nem a haladó médiában folyamatosan gyalázott vállalkozók kapják, és ez a média azt is elfelejti hangsúlyozni, hogy egy közbeszerzési pályázat nem a nevezett összeg zsebre rakását jelenti, hanem a beruházás értékét. Ha az EU-s és más pénzeket ellopták volna »Orbán oligarchái«, akkor nem lennének az országban új autópálya-szakaszok, hidak, kórházi tömbök, stadionok és más épületek. De vannak, ami azt jelenti, hogy a függetlenobjektívék által ellopottnak sugalmazott pénzek itt vannak az országban kézzelfogható tégla, beton, vas, kő és aszfalt alakjában.

A pénzek további jelentős része az ezeken az építkezéseken dolgozó munkások zsebébe került, akik ebből kenyeret, ruhát, sőt akár HVG előfizetést vehettek maguknak meg a családjuknak, és még a 444-nek is cseppenthettek belőle mikroadományt, ha egészen perverzek. A pénz szintén nem csekély része az alvállalkozóké lett, akik a nyereségért vállalkoznak, és ebből a nyereségükből szintén megvehetnek olyan dolgokat, mint a munkások. És persze ugyancsak komoly rész a pályázatokat megnyerő nagyvállalkozókhoz került, akik szintén a nyereségért vállalkoznak, és sokkal nagyobb összegeket mozgatnak általában, mint a kisvállalkozók vagy a munkások. Ilyen a világ, de persze lehet helyette a kommunizmust is választani, ahol mindenki nyomorog, kivéve például Dobrev Klára családját, amely akkor szedte meg magát piszkosul. Na, de mit csinálnak még azok a nagyvállalkozók, akiket úgy támad a balliberális sajtó, mintha a balliberális pártok léte múlna rajta? A Facebookon gátlástalanul agitáló híveik visszatérő gúnyos kérdése volt az elmúlt időszakban, hogy vajon mennyit adakozott Mészáros Lőrinc a koronavírus elleni védekezéshez. A kérdésük meghallgattatott. Már tudjuk, hogy a döntő részben Mészáros tulajdonában álló MKB Bank egymilliárd forintot adott.

Csaknem annyi pénzt, mint amennyit Gyurcsány Ferenc homályosan költött el 2016 és 2019 között. Az adakozási hírt természetesen nem nagyon közölték a Mészáros Lőrinccel kapcsolatos hírekre máskor oly’ fogékony függetlenobjektív propagandalapok. Az Indexet illeti némi dicséret, mert ők legalább lehozták, de szokásuktól eltérően, ezúttal egyszer sem említették a nagyvállalkozó nevét az MKB Bankkal kapcsolatban. Ez az a megbízható hírközlés, amire hivatkozva még feljebb tekerte a koldulást az Index és a 444 most, a járvány idején (miközben a Hír TV dolgozói például 300 ezer forintot gyűjtöttek a Szent László Kórháznak). Ez az a nehéz helyzetben végzett munka, amelyre a pénzt kéri a haladó média. A gyakorlatban ez persze azt jelenti, hogy folyamatosan, Btk-tényállást súrolva vagy kimerítve rémisztgetnek, és századszor is megkérdezik, miért nem adja ki a kormány a fertőzöttek lakhelyét és életkorát, mire a kormány századszor is azt válaszolja, hogy azért, mert nem akarnak pánikot az érintett településeken, a fertőzés széthurcolását belső népvándorlással, és nem akarják, hogy az illetők beazonosíthatóvá váljanak. A függetlenobjektív média viszont éppen ezt akarja: pánikot, felfordulást, a vírus terjedését, hogy bukjon már meg végre az Orbán. Ki ad még?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
CirmoS
2020. március 23. 10:18
Vésey Úr! Tökéletes cikk! Ez van! Aztán had vonyítson a trágya oldal, ahogy az IGAZSÁG hallatán mindig teszik!! 10 éve nem tudják feldolgozni a JOGOS vereséget!
zakar zoltán béla
2020. március 23. 09:18
Vésey, Ambrózy, Megadja! Köménymagba!!!!!!!!!!!!!!!!
zakar zoltán béla
2020. március 23. 09:18
Vésey, Ambrózy, Megadja! Köménymagba!!!!!!!!!!!!!!!!
kisgul
2020. március 23. 07:49
Eddig Lampert Maunika adománya a csúcstartó szerintem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!