Most minden az élet védelméről szól, egy dolgot kivéve

2020. március 23. 13:02

Míg a világ az életmentéssel van elfoglalva, Új-Zéland a születésig legalizálja az abortuszt.

2020. március 23. 13:02
Schittl Eszter
777.blog

„Most minden az életmentésről és az élet védelméről szól, egy dolgot kivéve. A leggyengébbek életét kioltó abortuszok szerte a világon, köztük Magyarországon is tovább zajlanak, itthon egy munkanapra 100 abortusz jut. Az abortuszpártiakat pedig a vírushelyzet sem állítja meg a halál kultúrájának terjesztésében. A múlt héten az új-zélandi parlament a 20. hétről a születésre emelte a legális abortuszok határát. Míg emberek egy csoportjának az életéért szurkolunk és teszünk, például azzal, hogy lehetőség szerint otthon maradunk, más emberek haláláról sokan továbbra is önkényesen döntenek.

Olvasom az új-zélandi új törvényről szóló MTI-hírt, szomorúan látva, hogy kritika nélkül átvették az abortuszpárti csúsztató sémákat a nyugati liberális sajtóból. Először az igazságügyi miniszter szavait idézik, aki szerint nagyon helyes a változtatás. Majd a törvény bírálóiként abortuszpárti »jogvédőket” említenek, akik »így sem tartották elég liberálisnak a javaslatot«, mert nem tartalmazza az erőszak, illetve „az anya nem lesz képes felnevelni a gyereket” eseteket. A törvény valódi, életvédő kritikusairól hallgat a híradás. Gyönyörűen megkomponált színjáték zajlik az olvasó szeme előtt. A születésig engedélyezik a születendő ember életének kioltását, többek között akár a nő általános jólléte indokán is, amit ugye a legtöbb helyzetre rá lehet húzni; majd felróják, hogy a törvény nem említi a speciális eseteket. Így seperc alatt az abortuszpártiak jelennek meg a saját törvényük kritikusaiként a világsajtóban. A tiltakozó valódi jogvédőkről, az életpártiakról, az egyházakról pedig szó sem esik. Mintha nem is léteznének, mintha egy abortusztörvény csak abból a szempontból lehetne aggályos, hogy még mindig nem elég liberális!

Mi volt eddig a helyzet?Új-Zélandon eddig a várandósság 20. hetéig volt engedélyezve az abortusz az alábbi esetekben, két orvos alátámasztása után: az anya élete veszélyben van, az anya fizikai vagy mentális egészsége veszélyben van, fennáll a kockázata annak, hogy a magzat fogyatékos lesz, vérfertőzés vagy szexuális kizsákmányolás esetén, illetve amennyiben a nőnél valamilyen fogyatékosság áll fenn. A fenti esetekből az anya mentális egészségére való hivatkozás az a szokásos gumiszabály, amit már jól ismerünk, hiszen világszerte a törvényhozók kedvelt eszköze a tömeges abortuszlegalizáláshoz. Az elmúlt években minden 5. megfogant magzat az abortusz áldozatává vált Új-Zélandon,

 2018-ban 13 282 születendő gyermek életét oltották ki abortusszal a szigetországban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2020. március 24. 08:42
A barbárok, a barbárság már itt van. Lassú volt az értékítélet átalakítása, de a társadalom mérnökök végül sok helyen nyerésre állnak. Kik és hol is vannak az élharcosok? Az inga elébb-utóbb visszalendül, csak győzzük kivárni. Lehet, h. nem lesz szép, mert EZ azért égre kiált.
Kriszta67
2020. március 23. 19:03
Ha a születésig engedélyezett az abortusz, akkor miért nem lehet a születés után falhozcsapni az újszülöttet? Ma ölik meg vagy holnap, mi a különbség?
I hate liberals
2020. március 23. 18:14
https://www.google.com/amp/s/infostart.hu/kulfold/2020/03/18/dontottek-a-huszadik-hetig-ki-lehet-oltani-egy-magzat-eletet-uj-zelandon/amp Csak a huszadik hétig engedélyezik, szóval ez a cikk fake news.
Akitlosz
2020. március 23. 16:58
És Schittl Esztert mitől érdekeli ennyire az Új-Zélandi abortuszhelyzet? Csak nem megesett?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!