Kultúra járvány idején

„A kultúra otthonainkba költözésének lehet még egy pozitív vonzata. Intellektuális megújulást is hozhat, hisz több idő jut a dolgok alaposabb szemügyre vételére. A négy fal között az emberek nem manipulálhatóak annyira, így vége szakadhat annak a kirekesztő elitizmusnak, amelynek részeként egyesek mindig elő akarják írni másoknak, kik is azok a kultúrabarátok és mi az igazi magaskultúra. Ezért abban is bízhatunk, hogy a politikai kultúra becsülete is visszaállítható, ha van idő a szellemi elmélyülésre közügyeinkben is.

Például egyre többen jöhetnek rá arra, hogy ha a maguk által demokratikusnak mondott pártok képviselői tüntetően fittyet hánynak a lakosság érdekeire és a gyűlölködő konfrontáció szubkultúráját választják a parlamentben, a közéletben, az valójában az általuk színleg dicsőí­tett magaskultúra megcsúfolása és a kulturálatlanság piedesztálra emelése. Olyan pártvezetők vannak köztük, akik nem tudnak se helyesen írni, se helyesen gondolkodni. Akik teljhatalom helyett tejhatalmat írnak, amikor dühödten támadják a válságot megoldani akaró kormányt. Vagy egy olyan – a magának tényleg teljhatalmat adó – főpolgármester, aki nem tudja, mi a különbség a Nemzeti Mú­zeum és a Nemzeti Galéria között, és a programjának mindössze három pontjában említi meg a kultúra szót. Vajon milyen támaszai lehetnek ők a kultúrának? Talán érthető ezek után, miért dívik a köreikben az a politizálási stílus, amely vitát, érveket nem ismer, csak kijelentő módban tett sértegetéseket, rágalmakat.

Az ellenzéki politika igazán felnőhetne a hazai kultúrateremtők szintjére. Ellenkező esetben nekik nemigen adatik meg az újrakezdés lehetősége a vírusválság után. A veszélyhelyzet meghosszabbításának elutasításával az általuk elárult emberek vonják meg majd tőlük még azt a kevés bizalmat is, amit eddig adtak nekik.”