Európai álom

„Aztán mikor beüt a krach, a félelem eluralkodik a kontinensen, az Európai Unió pedig képtelen kezelni a túlságosan is hatalmas tagországainak különutas politikáját. Mert Franciaország és Németország nem ugyanazt akarja, Spanyolország és Olaszország sem, nem beszélve a visegrádiakról vagy a dánokról, és akkor még nem is beszéltünk a brüsszeli akaratról, amely nagyon távol áll attól, hogy hűséges kiszolgálója legyen az európai érdekeknek. Nincsenek európai érdekek, nincsenek európai megoldások, nincs európai érdek- és értékközösség. Ennek felismeréséhez kellett a járvány, mert valóban csak a bajban ismerszik meg az ember igazán.

A járvány óhatatlanul új utakra fogja terelni az uniót, jó eséllyel mindenki egy jó nagyot hátralép az Európai Egyesült Államok fantazmagóriájától, és hallgat a saját népére. Soha nem fog megszűnni persze az igyekezet, hogy egy ilyen képződmény kialakuljon, épp elegen dolgoznak rajta mindenféle országokban és testületeknél, a sajtóban és kutatóintézetekben, de a koronavírus megtanít arra mindenkit, kiben lehet bízni, ha épp megpofoz az élet. Az európai projektnek van létjogosultsága, de amíg Brüsszel minden vitát elhalaszt a koronavírus miatt, az országok pedig külön-külön azon dolgoznak, hogy saját népük legyen a ­lehető legnagyobb biztonságban, az európai koordináció pedig teljes mértékben hiányzik, joggal mondja az egyszeri uniós polgár, hogy csalódott a brüsszeli központban.

Magyarország mindig ennek a normalitásnak volt a híve, meg is kapta a támadássorozatot minden lehetséges fórumon, eljárást is indítottak ellenünk, meg nácizott minket az egész haladó nyugati sajtó. Aztán megjelent a vírus, megjelent egy újabb tömeg a török-görög határon, és a magyar normalitás már nem nonszensz, hanem az alapvetés. Schengen nélkül nem létezik Európai Unió, és öt éve látjuk, hogy a határok átjárhatóságát szavatoló egyezmény mennyire törékeny, s a tagállamok mennyire nem bíznak egymásban. Ne is csodálkozzunk ezen. Ami papíron jól működik, az nem feltétlenül lesz sikeres a mindennapokban, a valódi életben. Évezredes történelmi viszályokat nem lehet átugrani, nem is szabad valójában megpróbálkozni vele. Mert az uniót is emberek alkotják, akiknek megvan a maguk öntudata és célja. Most épp azt szeretnék, ha valaki megvédené őket a láthatatlan veszedelemtől, és nyilvánvaló, hogy az nem Brüsszelből fog érkezni, hanem hazájuk fővárosából. Nemzeti érdek a védelem, stratégiai döntéseket kell hoznia minden tagállamnak, és nem szabad elfelejtenie, hogy egy ilyen veszély az élet állandó velejárója. A Szentföld visszaszerzése is közös euró­pai érdek volt, de Géza király mégis végigkísérte csapataival a francia hadakat. Mert ők nem itt élnek, mi pedig igen.”