Egyházi iskolák tiltakozása: ez a tűz már nem oltható el

2020. március 06. 11:18

Hogy a kormány az egyházi tanárok ellen bevetette a nehéztüzérséget, azt mutatja, pánikol.

2020. március 06. 11:18
Balavány György
Balavány György
24.hu

„Hogy a kormány az egyházi tanárok ellen bevetette a nehéztüzérséget, azt mutatja, pánikol. Nem is ok nélkül.
A történet legalább annyira szomorú, mint amennyire reményt keltő. A Budapesti Piarista Gimnázium honlapján megjelent – az új NAT, valamint a közoktatás visszásságai ellen szót emelő – állásfoglalásra gondolok, illetve az azt követő botrányra.

Itt ez a Nemzeti alaptantervnek hívott izé, ami fű alatt, érdemi szakmai egyeztetés nélkül született, ahogy az efféle dolgok NER-Magyarországon születni szoktak. Hazafias, jobboldali, keresztény és konzervatív akar lenni, mintha bizony egy ország közoktatását alá kéne rendelni bármiféle ideológiának; mintha nem az volna egy alaptanterv dolga, hogy a közre – vagyis mindenféle diákemberre – terjessze ki a fókuszát, konszenzusos legyen és korszerű, ráadásul hasznos tudást és készségeket közvetítsen. De láthatóan nem ez a Takaró-különítmény ambíciója, hanem az, hogy fideszes agymosodává tegye az iskolarendszert. A pedagógusok és diákszervezetek tiltakoztak, amire a kormány a szokott módon, lekezelő, sértegető és vádaskodó modorban reagált. És egyszer csak csoda történt: a piarista gimnázium kitett a honlapjára egy szöveget, ami nemcsak az új alaptantervet utasítja el szakmai alapon, hanem az egész közoktatás helyzetével számot vet, kompromisszum nélkül.

A dokumentum leszögezi, hogy súlyos válságban van a közoktatás, elutasítja, hogy ideológiai szempontok vezéreljék a tananyag összeállítását, szabadságot és autonómiát követel a tantesületeknek, kifogásolja, hogy kevés figyelmet kapnak »a lemaradók, a nehézségekkel küzdők, a mélyszegénységben élők, a kirekesztettek«, azt állítja, hogy a NAT szövegének elvileg előremutató bevezetőjével a tényleges tartalom szemben áll; a hatalmas mennyiségű tananyag »ellehetetleníti« a munkát, sőt, kijelenti: a NAT és a kerettantervek az oktatás megújulását »nem segítik, hanem akadályozzák«, szóvá teszi, hogy a pedagógusbérek »megalázóan alacsonyak«, hogy elviselhetetlen a tanárok vállán az »órateher« (heti 24-26 megtartott óra), hogy nincs hatékony tehetséggondozás, képességfejlesztés, felzárkóztatás és differenciált képzés, hogy nagy a tanárhiány, és nincs minőségi tanárképzés.

Erős szöveg. Rengetegen írták alá: ezerhatszázan a nevüket vállalva, különféle történelmi felekezetek iskoláiban dolgozó tanárok, valamint hetvenheten név nélkül is. A hatalom pedig irtózatos pánikba esett. És megvan rá minden oka. Mert ha a libsik »ajvékolnak«, az még rendben van. De az egyház a kormány számára saját terep. És Orbánt semmi nem idegesíti jobban, mint a belső kritika. Vazallusnak kuss a neve.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2020. március 08. 11:23
Buzikám, a te tüzed még egy hátsó fertályodra leadott Gréczy lövéssel oltható.
syphax
2020. március 08. 04:46
"..ez a tűz már .." SEHOL SINCS "TŰZ" KISPÖCÖRŐ! (MÉG CINBÓLIKUSSAN SINCS!) CSAK A TE HÜLYE TÖKFE(LY)EDBEN--BAZZDMEGANYÁD!
kaltran
2020. március 07. 19:59
Ez a tűz már nem oltható el. Persze, mert ti szítjátok. Fahrenheit 451. Ahol is a tűzoltók gyújtogatnak. Főleg könyveket. Ti is ezt tennétek (ha hagynánk).
Pelikánkutyája
2020. március 07. 15:12
A ffene egye meg! Azt hittem, legalább egyházi területen működik az elnyomás és a diktatúra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!