A Jobbiknak vége, nincs visszaút

„Az jól érzékelhető, hogy ezt a választói közösséget komoly belső világnézeti feszültségek terhelik. Szinte nincs olyan programpont és eszmei alap, amelyben egyetértenének az összefogásban részt vevő baloldali és liberális pártokkal, az Orbán-ellenességet leszámítva. Esetenként a szélsőségességig nemzeti elkötelezettségűek, kommunistaellenesek, különböző intenzitással, de cigányellenesek, és az antiszemitizmus sem idegen tőlük. Mindez szöges ellentétben áll azzal, amit a balliberális pártok vallanak.

A tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy tavaly ősszel szinte mind az egymillió jobbikos szavazó fegyelmezetten átszavazott a közös ellenzéki jelöltre, miközben a balosok is ugyanezt tették, ha jobbikos volt a helyi jelölt. Az ellentmondás egy sajátos illúzió alapján fejthető meg: mind a jobbikos, mind a baloldali szavazók abban bíztak, hogy a legközelebbi országgyűlési választásokon a másik segítségével az ő pártjuk nyeri a versenyt, és ha már megszerezték a hatalmat, majd megszabadulnak a kellemetlen társaktól. Az önkormányzati összefogás erre a reménybeli győzelemre előre felvett hitel volt.

A jobbikos szavazók magatartásának ez a kulcsa: a nemzeti radikalizmus győzelmébe vetett hit, ha kell, hát balliberális szavazatokkal. Ne feledjük, hogy a Jobbik 2018-ban a győzelem hitével és céljával vágott bele a kampányba (ki tudja, lehet az kétharmad is), és csalódásként élték meg az egyébként nagyon jelentős, húszszázalékos eredményt. Ez a csalódás érthető, a Jobbik a világnézete alapján társtalan a magyar politikában, a győzelmen kívül minden más eredmény a jelentéktelen ellenzék pozíciójába szorítja.”