Vitára hív Orbán Viktor

2020. február 20. 06:50

A vita nem a Fideszről szól, az egyetlen igazi kérdés az, hogy a néppárt képes-e még visszatérni a normalitáshoz, az alapítók értékrendjéhez.

2020. február 20. 06:50
Kis Ferenc
Magyar Nemzet

„Ebben a patthelyzetben írt memorandumot Orbán Viktor a pártcsaládnak, őszinte és kemény szavakkal bírálva a balra tolódást, a keresztény értékek elfeledését, az önfeladás politikáját. A néppárt korábban fontosnak tartotta az antikommunista elkötelezettséget, a nemzetállamok szuverenitását, a szubszidiaritást, tehát hogy minden döntés lehetőleg a legalacsonyabb szinten szülessen meg, a bürokráciaellenességet és a keresztény inspirációt. De az sem lehetett kérdés, hogy a házasság egy férfi és egy nő között lehetséges, a biológiai nem pedig a természet által meghatározott, nem lehet szabadon cserélgetni.

De mit tesz manapság az Európai Néppárt? »Az Európában is súlyos örökséget hagyó kommunizmussal és marxizmussal szembeni fellépés helyett Fidel Castrót és Karl Marxot éltetjük, a kereszténydemokrata rajnai modell helyett egalitárius, szocialisztikus társadalomelméleteket karolunk föl. Szubszidiaritás helyett a brüsszeli bürokrácia megerősítését és a központosítást pártoljuk. A keresztény inspirációkat, ha vannak is, nem képviseljük nyíltan és öntudatosan« – fogalmazott a magyar miniszterelnök a memorandumban. A kormányfő azt is hangsúlyozta, hogy az EPP centrista, a keresztény jobboldalról baloldali irányba csúszó pártszövetség lett, amely a választók szemében lassan megkülönböztethetetlenné válik a liberális, zöld, szocialista baloldaltól.

A vita tehát nem a Fideszről szól, az egyetlen igazi kérdés az, hogy a néppárt képes-e még változtatni, visszatérni a normalitáshoz, az alapítók értékrendjéhez. Orbán Viktor levele a kérdésekre adandó válasz kicsikarását szolgálhatja, vagyis cselekvésre serkentheti a pártcsaládot a probléma elodázása helyett.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berenteb
2020. február 21. 16:04
Ezt mondjuk vehetjük egyfajta felvezetésnek is a kilépéshez. "értékrendileg nem egyezünk, vagy megalkuszunk, vagy elhagyjuk a társaságot"
Belakiss
2020. február 21. 07:43
Érdekes, amikor őt hívják vitára, sohasem megy el.
gacsat
2020. február 21. 05:22
" Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Hát például szulejmán. Vagy sztálin.
ugorka
2020. február 21. 00:10
Kiáltó szükségszerűség, hogy az európai országoknak össze kell fogniuk. Nagy tévedés, hogy az EU akkor erős, ha erős nemzetállamokból áll. Ha minden ország a saját érdekét képviseli, az ellehetetleníti az összeurópai fellépést a világszínpadon, amire pedig pedig nagy szükség lesz. Az európai elit Trump alatt döbbent rá, hogy mennyire asszimetrikus az USA-EU kapcsolat (előtte is tudták, de azt hitték fenntartható). A fő baj az, hogy Európa lemaradt a stratégiai iparágakban. Ha az USA védővámokat vet ki az Audira (amivel Trump fenyegetőzik), nem tudunk visszavágni. Google, Facebook, Apple, Amazon, IBM, Oracle, Windows mind amerikaiak és nincs európai megfelelőjük. Szabad piaci viszonyok között már nem is tud kialakulni. Védett piacra van szükség, hogy legalább néhány új stratégia ágban felnőjenek világszínvonalú vállalatok, de ennek csak összeurópai megoldással van értelme. Az "erős" nemzetállamokat meg fogja "enni" a 2 szuperhatalom (Kína és az USA).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!