„A Nemzeti alaptantervet illető országos dilemma tárgya, hogy Nyirő József vagy Kertész Imre legyen-e kötelező olvasmány. Szerintem egyik se legyen. Nyirő József ne azért ne legyen, mert hungarista volt, hanem mert nála a huszadik században száz jelentősebb magyar szerző alkotott – s abból a százból jó, ha tíz olyan akad, akinek az irodalma egy mai tizenéves számára is élvezhető.
Nyirő Józsefnél sokkal fontosabb szerző Kertész Imre, aki nemcsak Nobel-díjas, de írásai nemzetközileg is értelmezhetőek – ugyanakkor nem hiszem, hogy a Sorstalanság szövegét egy átlagos középiskolás képes befogadni. Az is nagy eredmény volna, ha az érettségiző diákok tudnák, mi volt egyáltalán a holokauszt, ha értenék, mitől volt Európa történetének legiszonyatosabb tömeggyilkossága, ha tudnának arról, hogy a magyar állam milyen módon fordított hátat a polgárainak, akiket védelmeznie kellett volna.
Az irodalom oktatásának egyetlen funkciója kellene, hogy legyen: az olvasás megszerettetése. Az volna a cél, hogy a fiatalok ne forduljanak el, ha verseskötet vagy regény kerül a látóterükbe, hogy tudják értelmezni az írott szöveget, s hogy képesek legyenek saját sorsukra vonatkoztatni, és így épülni abból. Az elmúlt évtizedekben számomra minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy ehhez Csokonai, Berzsenyi és Kölcsey költészetének oktatásán keresztül nem vezet út. A klasszikus irodalmi kánont erőltető vén bolondok módszeresen meggyűlöltetik a magyar kultúrát a következő nemzedékekkel.”