„Mennyire tud feltöltekezni lelkileg, van ideje elmélyíteni az Isten-kapcsolatát? Olyan hivatása van, amely során mindig azt várják, hogy adjon, de tud töltekezni is?
A régi cowboy-filmek jutnak erről eszembe, ahol a cowboy töltött-lőtt – töltött lőtt, majd egy idő után már csak lőtt. A pap számára valóban veszély, hogy mindig azt várják tőle, hogy adjon, de ehhez töltekeznie kell. Tudnia kell, hogy ami kötelessége a liturgiában és az imában, az egyben lelkiéletének forrása is, nem pedig csak formalitás. Számomra nagy segítséget jelent a zsolozsma és a liturgiák is a töltekezésben.
Azért is kérdeztem ezt, mert amikor valaki fiatalemberként a papi hivatást választja, akkor eszébe sem jut, hogy egyszer majd bíborosként kell képviselnie a katolikus egyházat. Az Ön szolgálatlában nemcsak a lelkiségnek kell jelen lennie, hanem a diplomáciának, a protokollnak is…
Amikor megszülettem, akkor az én püspököm, Mindszenty József már börtönben volt, vele személyesen soha nem találkoztam, pedig amikor 1970-ben papnak jelentkeztem még mindig ő volt a püspök, de még bent volt az amerikai nagykövetségen. Finoman fogalmazva sem volt akkoriban vonzó lehetőség püspöknek lenni, nyilvánvalóan engem sem foglalkoztatott, helyette annak örült az ember, hogy szabadlábon volt. Nekem volt olyan osztálytársam a szemináriumban, akit letöltendő szabadságvesztésre ítéltek azért, mert a Műegyetemen az egyetemi társaival kirándulni ment és hittant tanított. De aztán persze máshogy alakult a történelem, mindig azt kell ajándéknak tekinteni, amilyen lehetősége van az embernek…
Ajándékként fogja fel, hogy bíboros lett Önből?
A püspök szolgálata mindig nagyon nehéz volt, mindig is nagy felelősséget vállalt, mégpedig egy egész közösségért. Érdemes megnézni, hogy hogyan alakult a történelem folyamán a feladatuk és a küldetésük, például hogy a Római Birodalomban hogyan próbálták a püspökök összefogni a kereszténységet. Azóta már más feladata is van, a kérdésre válaszolva: minden lehet ajándék az életben, ha úgy állunk hozzá.