Mesék a rádióból

A dolog mégsem ilyen egyszerű. Először is: van nálunk a Szabad Európa Rádiónak hitele? Apám nemzedéke számára biztosan nem: ők még emlékeztek a műsorvezetőkre, akik az utolsó utáni pillanatig kitartásra buzdították az 56-os felkelőket, azt hazudták, hogy percek kérdése, és máris érkeznek a felszabadító amerikaiak és az ENSZ-csapatok. Ilyen módon magyar fiatalok haláláért feleltek, még ha illedelmesen meg is feledkeztünk erről pár évtizedre. Nem vitás, hogy Cseke László és a Tinédzser Party a vágyott kapitalizmusnak a szebbik arcát mutatta, de itthon az én nemzedékem a Szabad Európáról már azt gondolta, hogy pontosan olyan elfogultságok és kitapintható politikai célok mentén gyártja a híreket, mint a szocialista tájékoztatás korifeusai. Még véletlenül sem a magyar érdeket jelenítette meg egyik társaság sem.

Az is jó kérdés, hogy a XXI. században ki hallgat majd egy külföldről sugárzott rádióműsort? A fél világ és még annál is többen a világhálóról szerzik napi információikat, tévét is egyre kevesebben néznek, rádiót pedig a legtöbben autóvezetés közben hallgatnak. Legalábbis nem életszerű, hogy belvárosi parkolás közben majd a magyarországi demokrácia feletti siránkozás lesz a diszkrét háttérzörej. Arról nem is beszélve, hogy ellenzéki rádióműsorból akad a piacon, joggal vetődik fel, hogy mit tudnak majd a Szabad Európában, amit itthon nem?

A lényeg azonban mégsem ez. Nem az a fontos, hogy hallgatja-e egyáltalán valaki őket, és hogy mi hangzik majd el a műsorokban. A lényeg az, hogy a Szabad Európa magyar adása legyen. Így, egyszerűen. Akik létrehozták, egyszerűen demonstrálni szeretnék, hogy a hidegháborút ismét kiterjesztették Magyarországra, és kerül, amibe kerül az amerikai adófizetőknek, ők bizony elindítják a műsorsugárzást.”