„Az elnöknek törvény írja elő, hogy évente adjon jelentést a kongresszusnak az ország állapotáról. Ezek a beszédek gyakran egyoldalúak, és – főleg választási években – öndicsérők. Arra azonban a modern időkben nem volt példa, hogy a terem egyik fele fagyos érdektelenséggel, sőt, olykor hangos nemtetszéssel fogadja az államfő szavait. Trump nem is próbálta belopni magát az ellenzéki politikusok vagy választók szívébe.
Beérte azzal, hogy a sajátjaihoz szóljon, amiből világosan következik, hogy a választási kampányban sem tervez középre húzódni. Eddigi sikereit mindenen átgázoló gátlástalanságának és sarkos stílusának köszönhette és ilyen is kíván maradni. Volt, aki eddig azt gondolta, hogy második mandátumának elnyerése után majd előbukkan belőle a korábbi New York-i liberális és példának okáért Larry Tribe harvardi jogtudóssal egyensúlyozza ki a nagyon jobbra tolt Legfelső Bíróságot, ám a beszéd után ilyesmire semmi esély.