Lajos, a politikai élet bajos!

2020. február 05. 22:48

Mindenki tagadja a blattot, de most már lényegtelen is.

2020. február 05. 22:48
Ambrus Attila
Maszol.ro

„Ludovic Orban tegnap elmondta hattyúdalát, mintha valóban létezett volna egy egyeszség a jobb és baloldal közt, hogy meneszteni fogják a kormányt, marad az egyfordulós választás és lesznek előrehozott választások. Mindenki tagadja a blattot, de most már lényegtelen is, hiszen meggondolhatja az SZDP, még ha volt is egyezség, senki nem kérheti rajta számon.

Orban, mintha csak kortesbeszédet mondott volna, ajánlotta magát. Ő a legjobb, a leghatékonyabb, a legdemokratikusabb kormány miniszterelnöke, így ő az egyetlen jó választás.

Teljesen lenyűgöző a kötelezettségvállalások teljesítésének üteme –  értékelte a keddi kormányülés elején a kormány háromhónapos munkáját Ludovic Orban. Aminek aztán súlyt is próbált adni azzal, hogy a kormányülésen világrekord született: 25 sürgősségi kormányrendeletet fogadtak el a miniszterek. (Ráadásul a választási törvényt úgy módosították, hogy nem is konzultáltak a parlamenti pártokkal, ami példanélküli. És sem Szebenben, sem Bukarestben, sem Brassóban, sem Temesváron nem vonult senki az utcára a demokrácia védelmében...) Hogy a sürgősségi rendelettel kormányozni nem teljesen demokratikus, hogy hivatalba lépésekor maga Ludovic Orban is határozottan kijelentette: soha egyetlen sürgősségi kormányrendeletet nem fogad el kormánya, mert az nem ildomos, nos, ki emlékszik már erre. Legfőképpen Ludovic Orban nem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Knerten
2020. február 06. 11:22
Viccország. Csak sajnos ezen a viccen mi magyarok nem tudunk olyan jóízűen nevetni.
Veernewl
2020. február 06. 07:04
Ment ez is a levesbe. A jó orban. Szevasz lajos, beálltál a szőrös talpúak köze aztán szembe jött a valóság...
Coccothraustes
2020. február 06. 04:55
A mi Orbánunkat kellett volna megválasztaniuk :-)
szeekely
2020. február 06. 00:39
Ilyen osszehasonlitasban maris mindenki jol lathatja, hogy a mi Orbanunk egy zseni! Ez a Ludovic maris dugaba dolt, mikozben a mi Vktorunk tovabbra is teljes fordulatszamon kormanyoz! Ude es friss mint egy tuzrolpattant legeny. Ezert vagyunk mi magyarok is ilyen legenyesek! Hajra Magyarorszag, hajra magyar kozep-nacionalistak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!