KO Iowában

2020. február 06. 06:11

Már Soros is rettenetesen aggódik, szerinte a világ sorsáról dönt a 2020-as választás, a Facebook közben Trumpnak gazsulál.

2020. február 06. 06:11
Szőcs László
Magyar Nemzet

„A technikai KO – amelyért egy nem megfelelően tesztelt applikáció a ludas – csak a dolog egyik fele. A lényegesebb az: vajon ki lehet az az ember, aki legyőzheti novemberben Donald Trumpot? Miközben a demokrata oldal és az amerikai sajtó nagy része az első perctől kezdve teli torokból kiabálja, hogy az elnök alkalmatlan a hivatalára, egyelőre nem körvonalazódik, ki kelhetne birokra vele.

Országosan az időnként már a pontos kifejezést keresgélő Joe Biden a legnépszerűbb. Ő nyolc évig volt Barack Obama alelnöke – bajos lenne a megújulás reklámarcaként beállítani. Ott van Bernie Sanders is, akinek szintén nem szolgál tökéletesen az egészsége, de nagyobb baj vele, hogy európai típusú szocialista, aki balszerencséjére nem egy dániai választáson indul. Elizabeth Warren szenátornő kiválóan érzi magát a legfrissebb hírek szerint, és nagy jóindulattal számolva – mint az kiderült – néhány csepp indián vér is csörgedezik az ereiben. A kérdés csak az, hogyan lesz belőle a nyárra demokrata elnökjelölt. A vezető iowai lap, a Des Moines Register és a The New York Times szerint tökéletesen alkalmas ugyan a Fehér Házra, de ennél azért alighanem többre lesz szüksége. Rajthoz állt még – sőt Iowában nagyon is megmutatta magát – Pete Buttigieg, egy máltai felmenőkkel büszkélkedő fiatalember. Nagyon értelmes fickó. De homoszexuális, ami elriaszt pár tízmillió embert, több idegen nyelven beszél, ami Amerikában legalábbis – kis túlzással – a fizetett kém szinonimája, ezenkívül nem több, mint egy indianai középváros volt polgármestere. Ennél azért fajsúlyosabb múltra lenne szükség az elnökválasztás megnyeréséhez. Trump óta már nem feltétlenül politikai múltra – hiszen az neki sem volt –, de valamire, legalább egy belőtt séróra, karizmára, ami tíz- és tízmilliókat nyűgözhet le.

A demokraták rosszul állnak. Már Soros György is rettenetesen aggódik – és a maga szempontjából ebben igaza is van –; szerinte a világ sorsáról dönt a 2020-as választás, a Facebook pedig Trumpnak gazsulál. Ha a milliárdos végignéz a demokraták csapatán, lát egy kiszolgált Obama-helyettest, egy ugyancsak kiérdemesült szocialistát, egy nyomelemekben indián asszonyt és egy kölyökképű indianai expolgit. A fejéhez kap: Uramisten, könnyebb volt bedönteni az angol fontot, mint belőlük összerakni egy frankó jelöltet!”


 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. február 06. 18:54
"KO Iowában" Ez milyen nyelven van? Japánul? Vagy bantu? A Ko az a gitár tudtommal.
1000bocs
2020. február 06. 18:51
Benned melyik kiikszelt nyomit tisztelhetjük újra?
Mich
2020. február 06. 17:37
Az NGO-k meg már korábban megmutathatták volna nekik az utat a német, az osztrák, a svéd nagykövetségekhez Belgrádban, hogy már ott találkozzanak azokkal, akik állítólag tárt karokkal várják őket... Aztán kapnak meghívót és vízumot - vagy mégse...
mokány
2020. február 06. 15:47
A kérdés már akkor eldőlt, amikor Baracknak sikerült alulmúlnia Bush Juniort. Pedig mindenki az ellenkezőjét várta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!