„Az állam rossz gazda, és az igazán fontos társaságokat piaci alapon lehet és kell működtetni – ez a megállapítás szállóigévé vált a rendszerváltozás utáni baloldali kormányok idején, amikor nemcsak arról volt szó, hogyan tudnak túladni a családi ezüstön, de szisztematikusan megkezdődött az állami vagyon leépítése és átjátszása leginkább külföldi tulajdonban levő társaságokhoz. Ennek legékesebb példája volt, hogy stratégiai jelentőségű energiacégeket értékesített az állam azzal a címszóval, hogy így lehet leírni az állam adósságát, továbbá hogy a vállalatok piaci alapon jobban működnek. Az eredményt jól ismerjük, ugyanis az egekbe szöktek az energiaárak, miközben a tulajdonosok általában osztalék formájában vitték ki a »megtermelt« nyereséget az országból.
Aztán jött a Gyurcsány–Bajnai-éra, amikor már kifejezetten csak a pénzszerzés volt a cél, annak érdekében, hogy a költségvetést tartani tudják, és ne legyen államcsőd. Ebben az időszakban rendszeres volt a számok kozmetikázása, miközben egyre csak ürült az államkassza, és növekedett az államadósság. Aztán olyan dolgokat is dobra vertek, mint a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA), illetve a vasúti árufuvarozó vállalat, a MÁV Cargo. Ezekért a piaci árnál lényegesen magasabb pénz folyt be az államkasszába. Emlékezetes, hogy a repülőteret üzemeltető társaságot horribilis pénzért, 456 milliárd forintért értékesítette a kormány, a MÁV Cargóért pedig 101 milliárd forintot kapott az állam. (A vasút egyébként hűen tükrözte az állam akkori működését, a társaságnál ugyanúgy emelkedett az adósság mértéke, mint az államnál.
Ha érzékeltetni akarjuk a különbséget, akkor az Orbán-kormány harmincmilliárd forintos adóssággal adta át a társaságot Medgyessyéknek, a szocialista-szabaddemokrata kormányok azonban háromszázmilliárdos adósságot halmoztak fel a MÁV-nál.) A két privatizációban közös volt, hogy valamilyen szinten csökkentette ugyan az államadósságot, de semmiféle különleges beruházást, ami az országot előrelendítette volna, nem hoztak létre a segítségükkel.