Hová tűnnek a gyermekkori barátok?

„Mert igenis kényelmetlen a tudat, hogy azok a barátok, akikre esküdni mertünk volna, akikkel felejthetetlen élményeket éltünk át, akikről mindent tudtunk, és akikkel közösen terveztük megváltani a világot – de minimum megígértük egymásnak, hogy még a felnőttkor sem fog szétválasztani minket –, már nem barátok, hanem egyszerű ismerősök. 

(...)

Ki, vagy mi tehet baráti kötelékeink fellazulásáról, elszakadásáról, megsemmisüléséről? Egyáltalán miért hagyjuk feledésbe merülni gyermekkori barátainkat?

Mert eltűnnek. Érzem, látom és tapasztalom: észrevétlenül válnak a mindennapi beszélgetőtársak ismeretlen ismerősökké. Észrevétlen szaggatják szét az újabb tanulmányok és a még újabb munkahelyek, a költözések és a nagyobb életesemények a rendíthetetlennek hitt baráti kötelékeket. 

(...)

Tudom, hogy az életre szóló barátságok nem naiv álomképzetek, de naiv álomképzethez hasonlóan egy pillantás alatt elillanhatnak, csupán emlékek nyomát hagyva maguk után. Ismétlem: a barátság mindig két emberen múlik, néha talán pont rajtam vagy rajtad.

Talán ez a két felismerés késztetett arra, hogy régi, homály fedte barátaimmal újra felvegyem a kapcsolatot – tudván, hogy történetünket nem onnan folytatjuk, ahol egykor abbahagytuk, de remélve, hogy a két dimenzió idővel talán utoléri vagy metszi egymást. Majd egyszer, valamikor, ha már mindketten készen állunk rá, és ha mindkettőnk úgy akarja. Legalább az esély, az ott lesz.”