„Sadiq Khan elismerően szólt a városban élő magyar közösségről, akik elmondása szerint nagyon sokat tesznek London kultúrájáért és gazdaságért. A nemrég lezajlott Brexittől függetlenül is azt üzente a londoni magyaroknak, hogy londoniak vagytok és Isten hozott benneteket. Ha ezt a posztot londoni magyarok is olvassák, akkor büszkén üzenem nektek, hogy így gondolkodik rólatok a főpolgármesteretek!
Kollégámmal, akinek tevékenységét évek óta nagy tisztelettel követem, egyetértettünk abban, hogy a méretbeli különbségek ellenére hasonló kihívásokkal szembesülünk, ilyenek a klímavédelmi törekvések, a lakhatási problémák, a közösségi közlekedés szervezésének újragondolása, és közös élményünk az országaink kormányaival ápolt kutya-macska barátság is. Egyetértettünk abban is, hogy városaink sorsa nagyon meghatározó abból a szempontból, hogy ha mi sikeresek vagyunk, akkor az országunk is az.