Hisztériakeltés

„Az új NAT irodalomtanítást érintő részét két szempontból támadják: az egyik, hogy miért nincs benne a kortárs irodalom, a másik, hogy miért került bele Wass Albert, Herczeg Ferenc, Nyirő József, illetve miért hulltak ki a rostán Ottlik Géza és Kertész Imre fontos regényei. Az oktatáspolitika felelősei Ottlik és Kertész kikerülését cáfolják, mondván, hogy a kerettantervben benne lesznek (ebben egyébként biztos vagyok). És még annyit: ha a szaktanár úgy ítéli meg, hogy a törzsanyag elsajátításához elegendő az órakeret nyolcvan százaléka, akkor a fennmaradó húszat szabadon választott témák feldolgozására fordíthatja, sőt a diákokat is bevonhatja a tananyag kiválasztásába.

Persze a tananyag sok. Tényleg sok! Az, hogy eddig is sok volt, nem indokolja, hogy ezután is soknak kell lennie. De érdekes, hogy most min háborodnak fel sokan. Azon, micsoda visszalépés, hogy a kortárs irodalmat nem kell tanítani? De lehet, ha jut rá idő. Viszont a legtöbb gimnáziumban eddig sem jutott. Közhelyes, de (kivétel talán néhány elitgimnázium, illetve a kortárs irodalom iránt elkötelezett magyartanárok viszonylag szűk csoportja által tanított osztályok) a diákok most is úgy érettségiznek le, hogy a Radnóti utáni korszakok irodalmáról szinte semmit nem hallanak, semmit nem tanulnak. (Legfeljebb annyit, amennyit a szóbeli érettségi egy-két tétele elvár, de tudjuk, az nagyon kevés.) S hogy miért? Többek között azért, mert a magyartanárok jelentős része sem rendszeres olvasója a kortárs irodalomnak. Egyszerűen nincs képben. (Nincs ideje, nem érdekli, sosem érdekelte.) Ez ellen lehet háborogni, lehet tiltakozni, ám megváltoztatni nagyon nehéz. És hosszú idő. Ha egyáltalán. S tegyük hozzá, hogy a diákokat egyszerre jellemzi a radikalizmus és a nagyon is konzervatív hozzáállás. De inkább konzervatívok. Irodalmi ízlés tekintetében mindenképpen.

Most aláírásokat gyűjtenek, tiltakoznak, hogy egyetlen irodalmi Nobel-díjasunk egyébként, szerintem, valóban remek regénye nincs benne a NAT-ban. De mindegy, hogy benne van vagy nincs, a legtöbb helyen úgysem tanítják. A magyartanárok jelentős része ugyanis képtelen volt megemészteni Kertész Sorstalanságát. Sokan nem is olvasták, ha meg olvasták, nem tetszett nekik. Többekről tudok, mert beszélgettünk róla, akiknek nagyon nem tetszik. Egyenesen szidják. És akiknek kötelezőként olvasni kellene, azok döntő hányada úgysem fog ilyen vaskos és »nehéz« könyvet kézbe venni.

Végezetül: a kortárs vagy minőségi irodalom mindig is keveseké volt. Akár tetszik ez az íróknak és magyartanároknak, akár nem. S talán nem is kellene erőltetni, megutáltatni. Akinek az a sorsa, hogy eltaláljon hozzá, úgyis eltalál. Az pedig miért lenne baj a tömegtársadalom korában, ha a többség sorozatot néz a neten? Hankiss Elemér mondta valamikor, hogy az Anna Karenina és egy brazil szappanopera lényegében ugyanazt a lelki-érzelmi szükségletet szolgálja ki – más színvonalon. Miért is kellene Esterházy-szövegekkel kínozni azokat, akik a sorozatok világában érzik jól magukat? Na jó, persze kérdés az is, hogy Katona József Bánk bánjával miért kell?”