Az utóbbi száz-százötven évben Európában a kórházak általában a városok szélén épültek meg. Így volt ez nálunk is. A Szent Rókus vagy a Szent János Kórház szintén a főváros peremén épült föl, igaz, azóta körbenőtte őket a város. Vélhetően a főváros növekedése sem áll meg a Dél-budai Centrum telekhatáránál. A helyszín kiválasztásánál egyébként szem előtt tartottuk a jó közlekedést. Aki autóval érkezik a régióból vagy Dél-Budáról, annak rendelkezésre áll az M7-es és az M1-es közös szakasza, vagyis autópályán is megközelíthető lesz az új kórház. A tervek között szerepel a régi 7-es úton kialakítandó közlekedési csomópont is. Az autópálya közelsége fontos, hiszen mint mondtam, a leendő kórház feladatai között szerepel a sürgősségi ellátás is, vagyis komoly mentőautó-forgalom várható. A környéken jó a közösségi közlekedési hálózat, akár a városi, akár a távolsági buszok vonalát vizsgáljuk. Néhány új megálló kell még, hogy ilyen módon is könnyen elérhető legyen az intézmény. A szakemberek már dolgoznak a kötött pályás tömegközlekedés megvalósíthatósági tanulmányán. Ezért nem értem a megközelíthetőséget érintő kifogásokat.
A főpolgármester mostanában általában környezetvédelmi szempontokra hivatkozva söpör le az asztalról minden fejlesztési tervet...
A Dél-budai Centrum környezetvédelmi szempontból is a jövő kórháza lesz. Üzemeltetését komoly informatikai háttér támogatja majd, e rendszernek egyebek mellett a feladata lesz az energiaszabályozás és a légtisztítás is. Takarékossági és környezetvédelmi megfontolásból pedig zöldenergiát is alkalmazunk. A zöldgondolat érvényesülését szolgálja az is, hogy a zömében egyágyas kórtermek többsége zöldterületre néz. Ám ökológiai szempontból fontos újdonság, hogy a DBC papírmentes kórház lesz az informatikai rendszernek köszönhetően. Digitálisan nyomon követhetők majd a leletek, a betegek gyógyszerelése és állapota. Ez nemcsak Magyarországon, de Európában is egyedülálló. A digitális hálózat azonban nemcsak a gyógyító munkát könnyíti és gyorsítja meg, a betegek kényelmét is szolgálja. Az informatikai rendszeren keresztül tájékozódhatnak a világ eseményeiről, intézhetik ügyeiket, és tarthatják a kapcsolatot szeretteikkel.