Budapesten az ortodox zsidók nyugodtan sétálhatnak az utcán

2020. február 11. 18:08

A mai világban növekszik az antiszemitizmus.

2020. február 11. 18:08
Yacov Hadas-Handelsman
Szombat.org

Ön még 2014-ben, Izrael berlini nagyköveteként adott egy interjút a Berliner Zeitung nevű újságnak, aminek a címe ez volt: Németországban ugyanúgy üldözik a zsidókat, mint 1938-ban. Ilyen súlyosnak látja a helyzetet ma is?

A cím célja a figyelemfelhívás volt. 2014-ben zajlott a Protective Edge nevű izraeli hadművelet Gázában. Ennek nyomán tüntetések robbantak ki Németországban, amelyek forma szerint Izrael politikáját bírálták, de szinte azonnal antiszemita demonstrációvá alakultak át. Ilyen jelszavakat skandáltak, mint „Hamas, Hamas, alle Juden ins Gas”. És amikor Izrael-párti ellentüntetők jelentek meg, a tömeg azonnal rájuk támadt. A rendőrség meg nem sokat tett, hogy megszüntesse az erőszakot. Ezért mondtam, hogy talán valami időgép visszaröpített bennünket 1938-ba, amelynek a légkörét régi filmfelvételekről ismerem. Ez világos üzenet volt, a hatóságok akcióba léptek és ezek az atrocitások megszűntek.
Most, az auschwitzi tábor felszabadításának 75. évfordulóján újra azt mondom: tűrhetetlen, hogy világszerte növekszik az antiszemitizmus. Amerikában több zsinagógában történtek mészárlások. A vallásos zsidók nem járhatnak az utcán biztonságban, sem Amerikában, sem Európában. Az egyetlen kivétel Magyarország: Budapesten az ortodox zsidók nyugodtan sétálhatnak az utcán, nem fenyegeti őket senki.

Úgy érti, Magyarország az egyetlen ilyen ország egész Európában?

Így értesültem, igen. Magam is láttam, hogy Köves Slomó és hittársai nyugodtan sétálnak az utcán. Ön látta a videó felvételt a londoni metrón utazó zsidó családról, akiket egy fekete férfi zaklatott, zsidóellenes passzusokat olvasva a Bibliából? Az ilyesmi egyes körökben majdhogynem megengedettnek számít. Látok egy zsidót, beszólok neki. Ha ez fordítva történne, azt mondanák, a zsidók rasszisták. A New Jersey merénylet után elképedve láttam a televízióban, hogy az emberek az áldozatokat vádolják. Azt mondják a zsidóknak, menjenek innen, mert csak azóta van itt erőszak, mióta ők idejöttek. Ilyesmi korábban nem létezett. Márpedig ez az erőszak nemcsak bennünket fenyeget. Először a zsidókat éri el, de utánuk jön a következő csoport, akit megvádolnak, hogy nem tartoztok közénk, és így tovább.

A mai világban tehát növekszik az antiszemitizmus. A gátak átszakítását általában Izrael éles bírálatával kezdik. Ami odáig megy, hogy Izrael létjogosultságát is megkérdőjelezik. Ami nyilván antiszemitizmus, hiszen a 193 ENSZ-tagállam közül Izrael az egyetlen, amelyikkel ez rendszeresen megtörténik. Soha nem hallottam, hogy valaki is megkérdőjelezné Magyarország vagy a Cseh Köztársaság létjogosultságát. Mi más ez, ha nem antiszemitizmus?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2020. február 12. 07:41
...szegény, ezt az embert el fogják tüntetni, megszegte a legfontosabb szabályt, ki merte mondani, hogy az európai ballibsi kretének üvöltözésével szemben, Magyarország biztonságos ország:-)))))
nyugalom
2020. február 11. 23:43
Megis egyesek milyen atkozodok, szitkozodok, de miert is vannak itt, el lehet menni, de nagyon gyorsan!
annamanna
2020. február 11. 21:53
Csak úgy, mert ez a téma jobban tetszik: a Rammstein frontembere Magyarországról kitelepített svábok gyereke!!!!!! És világhírű lett, micsoda "szerencse", hogy elzavarták őket innen! "Édesapja, Werner Lindemann és édesanyja, Brigitte (Gitta) Lindemann társ-írók, 1946-BAN SVÁB SZÁRMAZÁSUK MIATT PILISVÖRÖSVÁRRÓL TELEPÍTETTÉK KI ŐKET. Az NDK-ban híres gyermekkönyv-írónak számítottak." https://hu.wikipedia.org/wiki/Till_Lindemann
Csomorkany
2020. február 11. 20:30
Mondjuk én Szlovákia létjogosultságát eléggé megkérdőjelezem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!