A végén úgyis Gyurcsány

„Ugyanakkor megindult az önkormányzati voksolásra néhány fontos településen összekovácsolódott ellenzéki összeborulás szétesése, amelynek nyilván két oka van. Egyrészt az immár milliárdokban mérhető koncon való marakodás révén kiújuló konfliktusok, másrészt az úgynevezett választói »torta« újraszeletelése az eredmények mentén. Utóbbi, egyre hevesebb torzsalkodásra persze kommunikációs magyarázat is találtatik, nevezetesen az, hogy ez most az egyes pártok imázsépítésére szánt időszak. Vagyis mindegyik törpe megmutathatja, mekkora is valójában.

A Párbeszéd el is kezdett kacérkodni a gondolattal, hogy az MSZP-t is elárulja, a szocialistákat pedig egyaránt baráti tűz alá vette az EP-választás óta magát leginkább nyeregben érző DK és a Momentum, míg utóbbi Gyurcsány Ferencéket is elkezdte kóstolgatni. Akárcsak a Jobbik, amelynek újdonsült, belső tisztogatásba kezdő elnöke, Jakab Péter újra felfedezte magában a balliberálisokkal szembeni ellenállót. Úgy, hogy elsőként ő állt ki a szocikkal meg Gyurcsányékkal a Parlament lépcsőjére esküdözni. Ez tehát az »önálló arculat« építésének eszköztára. Annak bizonygatása, hogy itt bizony saját értékrenddel és programmal rendelkező alakulatok nyüzsögnek. Szánalmas.

És ebbe a helyzetbe mondta bele a tutit a bukott kormányfő, lerombolva a féltudatos kommunikációs légvárat. Csapongó értekezésében ugyanis a többieknek üzenve felvetette: nem kéne megmondani a választóknak, hogy a végén úgyis együtt fogunk kormányozni? Egymillióból egy eset, hogy egyet kell értenünk az igazmondás őszödi bajnokával. Meg kéne. Azaz: ha 2022-re formát öltene, sőt, az ötven százalékot meghaladó arányú képviseletet szerezne a parlamentben a patchworkellenzék, a szélsőjobbtól a szélsőbaloldalig érő kollektíva alakítana koalíciós kormányt. Ami maga a nonszensz, garancia a káoszra és a széttartásra. Ráadásul ezt még Gyurcsány is elismeri.”