A nép és az uralom

„Egyszerűbb lenne azt kijelenteni, hogy a nép a hatalmát az alkotmány alapján gyakorolja, de erre ne számítsunk. Az Alaptörvény olyannyira félreérti az alkotmányos demokráciát, hogy akkor sem tud szépen beszélni róla, amikor szebben szól, mint az elődje. Pedig egyszerű a helyzet: ha az államhatalom törvényhozáson túli része is a néptől ered vagy származik – ahogy azt az Alaptörvény állítja (a közhatalom forrása a nép) –, akkor a nép nemcsak közvetlenül vagy képviselői útján gyakorolhatja az államhatalmat, hanem alkotmányosan, vagyis mindhárom hatalmi ág útján is. E hatalmakat az alkotmány teszi hatalmi ágakká, és választja is azonmód szét egymástól őket.

Alkotmányos államban valójában úgy áll a dolog, hogy a nép egy alkotmányt választ, vagyis hoz létre magának (most ne firtassuk, hogyan), és az alkotmány allokálja a hatalmakat ide és oda. Amiből az is következik, hogy a nép e hatalmak gyakorlásába nem szól bele, csak mint alkotmányozó, ha új alkotmányt alkot. Ha az alkotmányt kivesszük az útból, akkor megvalósul az, amit az Alaptörvény a nép hatalomgyakorlásáról állít, csakhogy akkor azt a kérdést kell feltenni, hogy ez esetben mit keres itt az alkotmány.

Minthogy a magyar Alaptörvény rendszeresen elfelejtkezik magáról, vagyis nem teszi magát az útba, könnyen átláthatunk rajta, mintha ott se lenne. A nép tehát a hatalmát választott képviselői útján gyakorolja, és kész. (Jó, esetleg, időnként, néha közvetlenül is, bár erre nem volt példa az Alaptörvény hatálybalépése óta.) Ez azonban azt jelenti, hogy a nép a hatalmát az Országgyűlés útján gyakorolja, vagyis az Országgyűlés gyakorolja a teljes hatalmat, vagyis a közhatalom egészét.”