A kommunistákról és áldozataikról

Van a bolsiknak egy nagy trükkje: mindig másnak állítják be magukat, mint amik valójában. Az újkor hajnalán polgári forradalmároknak, később felszabadítóknak, a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolóinak, majd a fasizmus elleni küzdelem élharcosainak, a nép védelmezőinek adták el magukat.

Miközben mind tudjuk, hogy

akik beépülnek, majd amint arra lehetőségük adódik, pusztítanak, rabolnak és felégetnek mindent, ami érték, tulajdon és hithű meggyőződés. Ez a bolsi. A bolsi, akit a mai napig mentegetnek, leporolnak, újrahasznosítanak. Bernie Sanders, aki egyre magabiztosabban halad az elnökjelöltség felé – legyen így és Trump úgy fog duplázni, mintha kötelező lenne –, folyamatosan példaként hivatkozik a szocializmusra és 1988-ban még a létező Szovjetuniót dicsérte. Értik, a szovjet bakancsok Afganisztánban csattognak, de ez a félőrült azt ecseteli, hogy tiszta a moszkvai metró.

És aztán itt van nekünk Nyugat-Európa harcosan, büszkén baloldali értelmisége, akik harsányan ismételgetik még mindig: az eszme, az rendben van, csak ugye félúton valami mindig megbicsaklott. Hopp, most földönfutóvá lett sok millió, hopp, kiirtottunk másik néhány milliót, hopp, Lenin elvtárs nem így képzelte, de mielőtt zombiként kiállították volna, azért csak éhen halasztott és lőtt temérdek embert.

Mentegetik a menthetetlent, tördelik a kezüket, hogy az nem is úgy volt, nem azt akarták, nem így tervezték. Miközben

Az volt a cél, hogy teljes mértékben, a totalitarizmus minden erejét felhasználva megsemmisítsék civilizációnk eredendő értékeit, mert úgy könnyebben lovagolhatnak el a naplementében minden ingó és ingatlanunkkal, vágyainkkal, elképzeléseinkkel.

A kommunizmus nem azért ocsmány, mert az elmúlt 100 évben minden alkalommal félresikerült, hanem azért, mert minden alkalommal sikerült.

És aztán mit látunk napjainkban is? A türingiai CDU-sok, szembeköpve korábbi elveiket, kiegyeznek a kelet-német utódpárttal, az igazi, tőrőlmetszett komcsikkal. Ez a helyzet 2020-ban: a mainstream, európai jobboldal egyenlő a mainstream, európai baloldallal. Semmi sem különbözteti meg őket egymástól, és így válnak a korábban még némi értéket felmutatni képes pártok a vörösök utolsó csicskáivá. Egy türingiai CDU-döntéshozóhoz képest még a linkés is valaki.

A kommunisták százmillió embert lemészároltak, a többszörösének vették el a vagyonát és taszították a kilátástalanságba, de bizonyos körökben még mindig politikailag korrekt álláspont ezt semmibe venni, relativizálni, tragédiáját kétségbe vonni. Legyen hát végre előttünk is tiszta, hogy akik így tesznek, azok ellenségek. Aki megcsúfolja tragédiáinkat és eltiporná családjainkat, azok ellenségek. Ebben a szellemben szíveskedjünk hát gondolkodni.

A bolsik itt vannak velünk ma is.

azt is csak nagyobb tömegben. Nem merik még megmutatni valódi ábrázatunkat. Nekünk azonban arra az eshetőségre is készülnünk kell.

Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Hajtsuk meg fejünket azok előtt, akiket fizikailag vagy lelkileg elpusztított ez az alávaló ideológia.

Nem lesz, nem lehet még egy dobásuk.