2. A doppingellenőrzések mindenkori WADA szabály szerinti, feddhetetlen elvégzése rendkívül fontos számunkra - éppen ezért a belső szabályzatunk értelmében minden esetleges panaszt, vagy sportolói megjegyzést, vagy akár a legkisebb szabálytalanságra is gyanút adható bejelentést szigorúan kivizsgálunk. A doppingellenőreinket folyamatosan képezzük és felelősséget vállalunk értük.
Ezúton kijelentjük, hogy nem érkezett hozzánk bejelentés arra vonatkozóan, hogy magyar doppingellenőr súlyos szabályszegést követett volna el, vagy olyan magatartást tanúsított, amely a minta tisztaságát, integritását veszélyeztette volna. Több Nyári Olimpiai Játékon is dolgoztak már a HUNADO doppingellenőrei az egyes szervezőbizottságok meghívására, és soha panasz nem érkezett a munkájukra, mindig elismerést vívtak ki maguknak és a HUNADO-nak.
3. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség 2015. november hónapban, Houstonban (USA) megrendezésre került Súlyemelő Világbajnokságának évében, tehát 2015-ben, a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) doppingellenőrei nem végeztek doppingellenőrzést Moldáviában. A magyar doppingellenőrök által végzett utolsó doppingellenőrzés egy évvel korábban, a Világbajnokságot megelőző évben, 2014. október 12-14 között, Chisinau-ban történt. A mintavételekre vonatkozó teljes körű dokumentáció, benne a mintavétel során tapasztalt körülményekre vonatkozó doppingellenőri jelentés, a WADA Vizsgálóbizottsága számára bármikor hozzáférhető.
4. Tévedés, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség 2015-ben Houstonban (USA) megrendezett Súlyemelő Világbajnokságán a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) nem vett részt, mivel a doppingellenőrzések közös munka keretében, az Amerikai Nemzeti Doppingellenes Szervezettel (USADA) való együttműködésben történtek. Ennek megfelelően a Houston-i Világbajnokság számos pozitív esetet feltáró doppingellenőrzésében a magyar doppingellenőrök tevékenyen részt vettek. Az USADA - HUNADO közötti együttműködés megismétlődött 2017-ben is, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) Anaheim-ben (USA) megrendezésre került Súlyemelő Világbajnokságán is.
Végezetül szeretnénk kijelenteni, hogy a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) doppingellenőrei felsőfokú végzettséggel rendelkező, az egészségügy különböző területein tevékenykedő, megbecsült, feddhetetlen szakemberek. Minden, a munkájukat érintő hamis, hazug, minden alapot és bizonyítékot nélkülöző hivatkozást és célozgatást határozottan visszautasítunk! A Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) megbecsüléséért, és a doppingellenőreink kétségbevonhatatlan tisztességéért minden erőnkkel küzdeni fogunk, ha szükséges akár jogi úton is!”