Roger Scruton konzervativizmusa feljogosít a bigottságra

„Roger Scruton vasárnapi halála óta gyakorlatilag a teljes konzervatív establishment egyesült az ő magasztalásában. A miniszterelnök szerint »a legnagyszerűbb modern konzervatív gondolkodó«, Daniel Hannan szerint pedig »korunk legnagyobb konzervatívja« volt Scruton. De ha a politikáról van szó, Scruton legkomolyabb teljesítménye Enoch Powell bigottságának – ami szerint a bevándorlók sikeres integrációja lehetetlen – felújítása, és annak beemelése a mainstream vitába. 

Powell védelmében Scruton egyszer megtámadta a liberális politikusokat, amiért abban hisznek, hogy »az Ázsia hátsó feléből származó vallásos muszlimok olyan gyerekeket szülnek majd, akik hűségesek lesznek egy szekuláris európai államhoz«. Számára világos volt, hogy csak azért, mert valaki itt született és nevelkedett, még nem lesz »egy közülünk«; sőt, bizonyos etnikai és vallási kategóriák tekintetében az ötlet egész egyszerűen nevetséges. A nézete, ami szerint a kereszténység az angol és európai identitás kulcsfontosságú eleme azt is jelentette, hogy a muszlim bevándorlókra csak fenyegetésként lehet tekinteni.

Tehát Scruton »konzervatív« nemzetiidentitás-koncepciója, amit olyan sokat dicsértek a múlt héten, valójában nem csak a rókavadászat és a vidék iránti szeretetből állt. Kimondottan kirekesztő volt. Nézetei nem korlátozódtak csak az építészet területére, sokkal tovább terjedtek. Érvelése szerint az európai országoknak explicite diszkriminatívnak kellett volna lenniük az »őslakos európai közösségek« javára (olyan területeken, mint a munka, lakhatás, vagy jóléti intézkedések), mivel »minden koherens társadalom diszkrimináción alapul«. 

Scruton gondolkodása az Egyesült Királyságban és Európa más területein is befolyásos volt. A különösen a »muszlim fenyegetésre« irányuló fókusza megelőzte barátjáét, Orbán Viktor magyar miniszterelnökét és a többi európai »nemzeti populistáét«, akik most már szinte csak erre koncentrálnak. A brit konzervatívok – és Konzervatívok – körében élvezett népszerűsége jól tükrözi, hogy az iszlamofóbia elfogadható, sőt, választási szempontból hasznos, méghozzá olyan módon, ahogy a feketék elleni rasszizmus vagy az antiszemitizmus nem az (vagy legalábbis nem nyilvánosan).”