Ott, ahol vagyunk/vannak...

„A minap mondta egy szerb ismerősöm ,aki néhány évvel ezelőtt részt vett egy budapesti szakmai konferencián, ahol a magyar miniszterelnök is beszédet tartott, hogy sokáig emlékezni fog Orbán Viktornak a jól megfogalmazott, a hallgatóságot találóan megcélzott, fordulatokkal és fontos üzenetekkel teli mondataira, és mindenütt terjeszteni fogja, hogy a sok ellenséges hangvételű kritika ellenére az ő szemében a magyar kormányfő egy igazi államférfi marad. Talán ennek hatására, talán a média elkerülhetetlen vonzásának következtében különösen odafigyeltem Orbán Viktor január 9-ei évnyitó sajtótájékoztatójára. (Nem is volt nehéz, hiszen a tévében többször is ismételték az elhangzottakat, csokorba szedve a témákat.)

S mi vésődött be leginkább? A mondat, amely szerint arra kell törekedni, »hogy mindenki ott tudjon maradni, ahol most van«!

Rengeteg igazság van ebben a mondatban. Nem csak korunk nagy kihívása, és a vidékünkön egyre félelmetesebbé váló, már-már ellenőrizetlen és a hatóságokat és a törvényeket egyértelműen kijátszó idegenek valóságos népvándorlása miatt, hanem egyrészt a mi magunk által kreált sors, másrészt a történelem vihara által ránk kényszerített családi tragédiák hátulütői miatt is. Kedves barátnőm ismétli sokszor, hogy a legirigyebb azokra az ismerősökre, akiknek a lányai a szomszéd utcába, a fiai a szomszéd városba nősültek, mert ők harminc perc alatt átugorhatnak szeretteikhez egy kávéra és tele lehet a lelkük családi szeretettel, miközben ő maga csak gondolatban simogathatja távol élő gyermekeit, mert a jobb élet reményében már több évtizede külföldön élnek.”