Német nagyi, a vén disznó

2020. január 02. 12:33

A Fridays for Future szerint húzzák meg magukat az idősek.

2020. január 02. 12:33
Rab Irén
Magyar Hírlap

„A mostani szövegváltozat a kor ízlését és gondolkodásmódját tükrözi. A tüchtig nagymami motorozása havi ezer liter szuperbenzint jelent, mert nagyi az öregotthonban is motorral közlekedik, és ha néha terepjáróba ül, elgázolja a rollátoros nagypapákat. Ráadásul imádja a húst, a diszkontban mindennap olcsó húst vásárol, megsüti, megeszi, termeli a sok szén-dioxidot. Nagyi egyetlen jó pontja, hogy nem ül repülőre, viszont helyette előszeretettel tengeri hajóutakon vesz részt. Akárhogy nézzük, ez a nagyi bizony környezetszennyező, az unokái jövőjét ellopó disznónagyi.

Nem csoda, hogy az ajándéknak szánt, szatirikusra hangolt gyerekdal kiverte a biztosítékot. Pedig a gyerekek olyan lelkesen énekeltek, különösen a refrént: »az én nagyim egy vén környezetszennyező nősténydisznó«. A németek köztudottan nem tudnak igazán káromkodni. Szitokszavaikat a nyomdafesték és a világháló általában jól tűri, a durva »Sau« tulajdonképpen anyakocát jelent, de mindenkit, akit szidnak, becsmérelnek, átkoznak, azt egy Sau utótaggal elintézik. A szélsőjobbosokat Nazisaunak hívják, aki pedig a környezetet teszi tönkre, az egy közönséges Umweltsau, mint a nagymama a gyerekdalban. Nem a nagymamákról szól a dal, hanem valamennyiünkről, védekezett a WDR intendánsa, aki kilencvenkét éves édesapja betegágya mellől telefonált egyenesen be az adásba, hogy mindenféle kifogás és mentség keresése nélkül bocsánatot kérjen az összes idős embertől. »Az édesapám egész életében keményen dolgozott. Sosem károsította a környezetét. Az ő generációja sosem dobott ki ételt, az elromlott háztartási gépeket megjavította, a ruháit maga varrta, és gyalogosan, cekkerrel a kezében járt vásárolni. Ez a szerencsétlen dal nagy hiba volt a részünkről, vállaljuk a felelősséget« – mondta.

A tartományi miniszterelnök keményebben fogalmazott. Szerinte a szerkesztőség átlépte a tisztelet és a jó ízlés határát, amikor hagyta, hogy a dortmundi gyerekkórus így daloljon a nagyszülők generá­ciójáról. Mert nem fogadható el, hogy a fiatalokat politikai és egyéb érdekekből felhasználják az idősek ellen. Idáig azt hihette az ember, hogy egy érzéketlen, rosszul elsült videóról van szó, és lám, kibújt a szög a zsákból, valójában a zöld­ifjak újabb provokációja áll a háttérben. A videót ugyanis megelőzte a Fridays for Future karácsonyi Twitter-bejegyzése: »Miért szólnak be nekünk a nagyszülők minden évben még mindig újra és újra? Nemsokára úgysem lesznek már itt! Egyébként is, húzzák csak meg magukat, hiszen tradicionális karácsonyi szórakozásukhoz fák és állatok millióit pusztítják el.« Ez az Okay boomer!-re emlékeztető poszt szenteste küszöbén vérig sértette az idősek táborát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 196 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
teljesenertelmetlen
2020. január 05. 11:37
Nyomorult porbafingó köcsögök, akik a cipőfűzőjüket sem tudják egyedül bekötni. Azt a generációt becsmérlik, akik felépítették nekik újra Németországot a semmiből. Azt a Németországot, amiben ők kényelmesen vakarhatják a töküket és nyomogathatják a bunkofónjukat, és kényükre-kedvükre gyalázhatnak mindent, ami a megelőző generációk számára fontos volt.
Esvány
2020. január 03. 12:42
Nézd, mi albérletben kezdtük, két gyerekkel. A harmadik gyerek érkezésekor tudtunk befizetni egy 65 nm-es panellakásra. A negyedik már oda született. A havi 350 ezres bevételből egy szerény albérletre is futja, egy kis előtakarékosság után pedig a babváró támogatással meg el lehet kezdeni. Természetesen nem feltétlenül 35 meg 50 milliós lakásban kell gondolkodni, és figyelembe kell venni, hogy Budapesten kívül is van élet. Kicsit elszaladt az igényekkel a ló...
Pelso j.
2020. január 03. 08:47
A generációk közötti ma még nem. Miért jelenti a köztársaság pártiság" az anarchizmust? Kissé megalapozatlan ezt így deklarálni, a pártmédia ezzel kapcsolatos heregelését leszámítva persze.
fenris
2020. január 03. 00:49
1984
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!