Lehetne-e kafkaibb a helyzet?

2020. január 31. 22:45

Berki Krisztián fenyeget perrel és börtönnel.

2020. január 31. 22:45
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Facebook

„Berki Krisztián kétszer annyi ajánlást gyűjtött a főpolgármester-választásra, mint a Sétáló Budapest csapata, ehhez képest a rám leadott voksoknak nagyjából a nyolcadát kapta – annyi szavazatot sem szerzett, amennyi ajánlást leadott. A hatóságok persze nem vizsgálják, hogy miként tudott ennyi ajánlást szerezni, és így megcsúfolni a demokratikus versenyt. Berki Krisztián egy jogállamban épp vizsgálati fogságban ülne, ehelyett ő világ körüli utazása során henceg azzal, hogy bíróság elé rángat engem, és reméli, hogy börtönbe kerülök: »Puzsérnak soha nem bocsátom meg, hogy a családomat és a kislányomat sértegette. Azt szeretném, ha börtönbüntetésre ítélnék.«

A tények kedvéért: sem a családját, sem a gyermekét nem sértegettem. Berki Krisztián az, aki szociopátiásan használja a kiskorú gyermekét nézettség gyártására, és emiatt elsősorban nem velem van konfliktusa, hanem a gyermeke anyjával. Az sem igaz, hogy bíróságra rángatott, én ugyanis semmiféle idézést nem kaptam. Ha egy nap mégis megérkezik, természetesen minden szavamat vállalni fogom.

Lehetne-e kafkaibb a helyzet? Az a Berki Krisztián fenyeget perrel és börtönnel, aki nyolc hónapja a bíróság előtt hatmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalást ismert el. Legközelebb mire számítsak? Mészáros Lőrinc azt állítja majd, hogy lopom a nép pénzét? Vagy Gyurcsány Ferenc gyanúsít majd azzal, hogy hazudtam reggel, éjjel meg este, és szemeket lövettem ki?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
binlaci
2020. február 02. 13:25
Karácsony is celeb!
binlaci
2020. február 02. 13:24
Karácsony is celeb!
Name7
2020. február 01. 14:11
"Lehetne-e kafkaibb a helyzet?" Igen. Lehetne. pl. ha Puzsér és Berki féreggé változna. :P
zakar zoltán béla
2020. február 01. 10:47
bulvárnyetnemérdekel
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!