Karácsonyozzunk Vágó Istvánnal!

„Bevallom, ezzel a cikkel kivártam az ünnepek alatt. Előre elhatároztam, hogy csak újévkor teszem közzé, hogy miért, arra csak annyit mondhatok: mentálhigiéné is van a világon.

Ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy a Facebookon tanulságos vita bontakozott ki Jézusról és a kereszténységről. Nem máshol, mint az istentelen kvízprofesszor, Vágó István oldalán. Nos, a DK mókamestere a jelek szerint nagy ívben tett a hallgatólagos megállapodásra, hogy egymás ünnepein nem szólunk be egymásnak – nagy önfegyelemmel én sem üzengetek a Pride-ra, cserében igazán kussolhatnának ők is karácsonykor. Vágó mindenesetre megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a keresztény világ idén is ünnepel, gondolta, szellent egyet közéletileg. És mikor, ha nem december 26-án? Akkor pukizunk ügyesen, ha jó az időzítés, tudja ezt jól mindenki a DK-ban – a mi Istvánunk ne tudná?

Vágó vitaindítóként feltett két képet egymás mellé, az egyiken Jézus hagyományos, hosszú hajú, szelíd vonású ábrázolása, a másikon egy fekete fürtös, marcona, pufi alak (lásd nyitóképünkön). És akkor Vágó, a tudatos ateista, akinek nincs karácsonya, a fa alatt nem ajándékoz meg senkit, és csak nevet az olyan ósdiságokon, mint hit, remény, szeretet, szóval, Vágó odaröffentette a kérdést, melyet már napok óta fejében forgatott, hogy megmutassa, hogy milyen remek modernista ő, ellentétben a sok tajparaszttal, aki ellágyul karácsonykor. Ezzel a felütéssel indította az izgalmas vitát Vágó István (figyeljék a ravasz és sunyi mondatfűzést):

«Sajnálom, ha valakit sértek ezzel a képpárral. Mentségemre legyen szólva, ezzel a kérdéssel az Origo is foglalkozott már idén márciusban. A jobb oldali kép a BBC oldalán jelent meg, tudományos elemzés eredményeképp. Nem állítja, hogy ez Jézus arca, csak annyit, hogy jellegében inkább ilyen lehetett. Biztos vagyok benne, hogy akik Jézusban a megváltót tisztelik, nem külső jegyei alapján teszik.»

Dacára annak, hogy az összehasonlító arcjátékról legalább tíz éve olvastam már angolul, Vágó nagy felfedezése óriási indulatokat szabadított el a liberális Szanhedrinben. A modernizmus villogó szemű főpapjai egymást tiporva, tolongva igyekeztek virtuálisan is jelen lenni a nagy vitában. Idézem egy részletét, mit műveltek vallásügyileg, amíg Magyarország 99.8 százaléka bejglit evett és társasjátékozott. Amennyiben országosan ismert nevekre bukkanunk, nem a véletlen műve: igen, pont az lesz az illető, akire a nyájas olvasó gondol. És figyeljük meg, hogy hozzászólóink egyike-másika valóságos vallástörténész – a kétség legkisebb jele nélkül, az ostobák örökös elszántságával és megingathatatlanságával osztja az észt.”