Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!

Semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak.

Tiszta beszéd. És valószínűleg hatásos is.
„A magyar templomokban az utóbbi időben tűntek fel olyan kiírások, amelyek húsz-harminc éve még alighanem profánul és idegenül hatottak volna. Nyelvi lelemények és szellemes – vagy annak szánt – üzenetek. Elsők között tűnt fel annak idején a »Jézus téged is hív – de nem mobiltelefonon!« figyelmeztetés, amely az után vált szükségessé, hogy egyre több hívő felejtette bekapcsolva a készülékét szentmise alatt is. A felirat mára közkeletűvé vált, számos templom bejáratán olvasható. Hogy mennyire hatékony, az mérhetetlen, tapasztalatok szerint nemritkán csendülnek fel a jellegzetes csengőhangok például úrfelmutatáskor is.
A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom 2018. január 1-je óta működik az örökimádás-kápolna, amelyben a 2020-ban a magyar fővárosban rendezendő nemzetközi eucharisztikus kongresszusra készülve éjjel-nappal minimum két ember végez szentségimádást. Ezt a templom homlokzatán jókora molinó hirdeti: »Open 0–24 Nyitva«, olvasható a némileg az üzleti világ kiírásaira rímelő szöveg a bejárat fölött. Ez a hasznos információ mellett remek marketingfogás is a belváros kellős közepén.
Az open persze nem azt jelenti, hogy folyamatosan tárva-nyitva lennének a kapuk – ez a magyar fővárosban, ahol ez esetben bizonyos értékek jó eséllyel tolvajok áldozatául esnének, meglehetős könnyelműség lenne. Hogy a probléma létezik, azt jól mutatja a budai Kolosy téren a ráccsal elzárt bejárat mellett álló persely talapzatán nemrég feltűnt figyelmeztetés: »Jézus lát téged. De a kamera is!« Tiszta beszéd. És valószínűleg hatásosabb is, mint az idézett mobiltelefonos intés.”