Ígéretek földje

2020. január 20. 10:20

Magyarország igenis az ígéretek földje. A politikusoknak mindenképpen.

2020. január 20. 10:20
Batka Zoltán
Népszava

„Minden ellentétes híresztelésekkel szemben Magyarország igenis az ígéretek földje. A politikusoknak mindenképpen: ígérgetni semmibe sem kerül, később pedig bízvást lehet számítani az elfásult választók felejtésére. A feladat csak annyi, hogy találjunk olyan problémát, ami emberek tíz-százezreit érinti és dobjunk be néhány jól hangzó, keménykedő intézkedést a kampányban, amivel azt sugalljuk, hogy mi, tökös politikusok bármikor, egy csapásra, csettintésre megoldjunk évtizedek alatt kiépült, összetett problémahalmazt.

Nos, pontosan ennek volt az iskolapéldája az, ahogy Palkovics László és Tarlós István a főpolgármesteri kampány felvezetőjében ígérték, hogy pár rendelet nosza, és máris hangfogót szereltek a sűrűn lakott területek felett szálló repcsikre. Persze ha más nem, a közlekedésmérnöki végzettségű Palkovics László is pontosan tudhatta, hogy az egész csak duma. Az éjfél után, késve beérkező gépeknek például nem lehet azt mondani, hogy szíveskedjenek reggel ötig lebegni a magyar határ feletti légtérben, ahogy az sem igazán megoldás, hogy az éjszakai gépeket átterelték az agglomeráció fölé, mivel azzal csak annyit értek el, hogy így Monor, Vecsés, Üllő lakosságának lett álmatlanabb éjszakája. (Az más kérdés, őket büntetlenül lehetett szívatni, mivel ők nem szavaztak főpolgármesterre.)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cambchanglug
2020. január 22. 12:38
M︆︆︆o︆o︆︆︆X︆︆i︆︆︆.︆︆︆︆n︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
reepurneu
2020. január 21. 06:26
M︆︆︆o︆︆︆︆o︆︆︆X︆︆︆i︆︆︆︆︆.︆︆n︆︆︆︆︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
penciworl
2020. január 20. 20:26
M︆︆︆︆︆o︆o︆︆︆︆X︆i︆︆.︆n︆︆︆︆e︆︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
tindentnet
2020. január 20. 15:25
M︆︆︆︆︆o︆o︆︆︆X︆︆︆i︆︆︆︆.︆︆︆︆︆n︆︆︆︆︆e︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!