Migránsok: az új zsidók vagy az új zsidózók?

Bősz Anett liberális politikus hosszas Facebook-bejegyzésben kritizálta Szalay-Bobrovniczky Vincét, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárát, amiért beszédet mondott a budapesti gettó felszabadításának 75. évfordulóján tartott eseményen a Dohány utcai zsinagógában. A liberális politikus „arcátlan cinizmusnak” nevezte, hogy Szalay-Bobrovniczky megemlékezett a holokausztról, mivel szerinte „a kormány (…) mindennapos szóhasználata, alapjaiban hordozza magában az ember és ember közti különbségtételt”. Később bejegyzésében egyértelművé tette, hogy többek között „a menekültek ellen folytatott gyűlöletkampányra” is gondol. „Ennek fényében, ezt a beszédet elmondani – benne megjegyezni, hogy a világban ma több zsidó él, mint a holokauszt előtt –, a gettófelszabadítás évfordulóján, arcpirító hitványság”.

Megállapítható, hogy bejegyzése alapján Bősz

és aki rávilágít a migráció lehetséges árnyoldalaira, az a második világháborús rasszizmus és a holokauszt elkövetőinek szellemi örököse.

Mindezzel nem csak a történelmietlen érvelés a gond, hanem hogy egy az egyben rasszista bélyeggel látja el azt a diskurzust is, mely az európai zsidóság súlyos aggodalmait jeleníti meg a tömeges közel-keleti migráció kapcsán.

Effajta aggodalmakból pedig nincsen hiány. A 2015-ös migrációs válság számos téren indított be kritikus társadalmi diskurzust, s ennek pusztán az egyik, ám fontos vetülete volt az antiszemitizmus kérdése. Már a 2015-ös év során felbukkantak a fősodratú német sajtóban is a következő szalagcímek: „Még több antiszemitizmust hoznak a menekültek Németországba?” (Süddeutsche Zeitung), „Mi lesz a menekültek zsidóellenességéből?” (Die Welt), „Aggódnak a menekültek új antiszemitizmusa miatt” (Tagesspiegel), „Importált zsidógyűlölet” (Spiegel Online).

Igaz volna tehát az állítás, hogy minden migráns antiszemita? Nyilván nem. De a téma vizsgálata így is aggasztó jelenségeket tár fel. A kutatónak meg kell küzdenie a szakirodalmi feldolgozottság hiányával. Egy 2017-es német tanulmány már bevezetőjében közölte, hogy „megalapozott kutatások a menekültek körében tapasztalható antiszemitizmusról” „egyelőre nem léteznek”. Néhány emlékezetes eset azonban a média figyelmét is felkeltette. Egy palesztin migráns kislány, akivel Angela Merkel német kancellár is közös szereplést vállalat 2015-ben, nem sokkal később Izrael megszüntetése mellett érvelt. A Magyarországra érkezett palesztin migráns, Bazil Harara is visszhangokat keltett a magyar-zsidó közösségben, amikor 2016-ban egy migrációt támogató baloldali rendezvényen zsidóellenes verseket szavalt el. 2017 decemberében egy szír migráns támadott meg botokkal egy kóser éttermet Amszterdamban.

Kérdéses: mennyire valószínű a felvetés,

A feltételezés megvizsgálásához ismerni kell, hogy melyek azok a muszlim országok, amelyekből 2010 és 2016 között a legtöbb migráns érkezett Európába. A Pew adatai szerint a lista élén Szíria áll 710 ezer fővel, majd Marokkó következik 370 ezer fővel, ezt követi Pakisztán 280 ezer emberrel, Banglades 250 ezer emberrel és Irán 220 ezer fővel. A lista külön vette a „menekülteket”, amelyekből 670 ezer szírt, 180 ezer afgánt, 150 ezer irakit, és 60 ezer szomáliait említ meg. Ezekben országokban a muszlim lakosság aránya kivétel nélkül 92-100% között mozog.

Az ADL Közel-Keletre és Észak-Afrikára illetve Ázsiára vonatkozó adati szerint Marokkóban a lakosság 80%-a antiszemita, Bangladesben 32%, Iránban 56% és Irakban 92% ez az arány. Szíriára nem vonatkoznak hasonló adatok, ám Jonathan Bronitsky amerikai történész cikke szerint nem tűnik elrugaszkodott feltevésnek, hogy a szír lakosság – a környező országok adatai alapján – mintegy 80%-a szimpatizálhat antiszemita sztereotípiákkal. Ugyan Pakisztánról hasonlóan nem találhatók friss antiszemitizmus-adatok, az amerikai NCSJ 2006-os adatai szerint az antiszemitizmus a muszlim országban „széleskörű” jelenség, illetve a Pew 2011-es felmérése szerint a pakisztániaknak mindössze 2%-a tekint pozitívan a zsidókra. Afganisztánról és Szomáliáról még kevesebb információ érhető el. Egy 2019-es Afganisztánról szóló cikk szerint viszont az országban „elterjedt” az antiszemitizmus. Szomália esetében egy 2018-as cikk „vad antiszemitizmusról” számolt be, ahogyan Ayaan Hirsi Ali, a neves szomáliai születésű libertárius író és közszereplő 2019-es cikkében is

S bár a fent idézett tanulmány azt állította, hogy mérvadó kutatások nem elérhetők, néhány adatsor így is használható. A berlini Média, Kommunikációs és Kereskedelmi Főiskola (HMKW) 2016-os kutatása szerint berlini menekült családok körében a válaszok a következőképp oszlottak meg a kérdés kapcsán, miszerint mit szólnának, ha egy izraeli zsidó család költözne a szomszédjukba: 14% „nem jónak” ítélné meg a szcenáriót, 26% „jónak”, 60%-nak pedig „mindegy”. Ezek az arányok magasabbak, mint az átlagos, nem bevándorló hátterű német családok körébe tapasztalt számok.

Egy Németországba érkezett migránsok között készült 2017-es interjúsorozat arra jutott, hogy bár szilárdan antiszemita nézete mindössze a migránsok töredékének volt, „számos” esetben hittek a megkérdezett migránsok bizonyos antiszemita sztereotípiákban. Ugyanebben az évben

Ezek komoly társadalmi feszültségforrások, hiszen ezen migráns tömegek vegyítése az európai nyílt társadalom gondolatán nevelkedett őshonos lakossággal – melyet a Bőszéhez hasonló liberális retorika arra kondicionálta, hogy a kulturális és fizikai önvédelem gondolatát egyből a nácizmussal azonosítsa, és abo ovo elutasítsa – veszélyes, alkalmanként halálos egyveleget jelent a zsidóság számára.

A Bősz által felvállalt kritikátlan liberális narratíva helyett érdemes megvizsgálni a tényeket, leszűrni a logikus konzekvenciákat és józan képet alkotni az európai zsidóságot fenyegető veszélyekről, illetve távol maradni attól, hogy olcsó aktuálpolitikai célokra használják fel a holokauszt szomorú emlékét.