Az összeesküvés

2020. január 15. 08:16

A botrány eddigi egyetlen pozitív fejleménye, hogy a kifosztott, megalázott kispesti polgárok kezdenek felocsúdni évtizedes álmukból.

2020. január 15. 08:16
Bácskai Balázs
Magyar Nemzet

„Mindez következmények nélkül maradt, ahogy azt a szocialistáktól már megszokhattuk. Pontosabban a következményekből az látszik, hogy az MSZP-ben nem a Kispesten elkövetett disznóságok miatt kellett felelnie Lacknernek, hanem azért, mert szavai nyilvánosságra kerültek. Ha ugyanis a kerületi tagság tisztában volt vele, hogy ki mennyit rakott zsebre, akkor tisztában voltak vele a kispesti szocialista vezetők is, és tőlük megtudhatták a párt irányítói.

Ennek ellenére Gajda Péter, Kránitz Krisztián és Somogyi Lászlóné továbbra is MSZP-s politikus maradhatott. Sőt a korrupciógyanús ügyek mellett a Lackner által kábítószer-fogyasztással is megvádolt Kránitz Krisztiánnak megduplázták a fizetését. A gyalázat még esetleg úgy lenne fokozható, ha a szereplők valamelyikét felterjesztenék a Kispestért-díjra. Vajon mit kell még elkövetnie a szocialista kerületvezetésnek, hogy az ügynek politikai következményei legyenek? És vajon a kispestiek megvárják-e, míg a baloldali összeesküvés végképp feléli a jövőjüket?

Ez utóbbi kérdésre a válasz egyre inkább: nem. A botrány eddigi egyetlen pozitív fejleménye, hogy a kifosztott és megalázott kispesti polgárok kezdenek felocsúdni évtizedes álmukból. Legyen világos az összeesküvők számára: olyan nincs, hogy ezt szárazon megússzák.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
raaresdeo
2020. január 17. 22:37
M︆o︆︆︆︆︆o︆︆︆︆︆X︆︆︆︆︆i︆︆︆︆︆.︆︆︆n︆︆︆e︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
raphilre
2020. január 17. 17:33
M︆o︆︆︆︆o︆︆︆︆X︆i︆︆.︆︆n︆e︆︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
rantarcrough
2020. január 17. 12:35
M︆︆︆︆o︆o︆X︆︆︆i︆︆︆︆.︆n︆︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
Hotten Totta
2020. január 16. 23:22
A Mandiner miért hagyja, hogy egy szexpartnerkereső oldal hónapok óta reklámozza magát a kommentek között? Ez akkor egy komolytalan oldal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!